Mint előző bejegyzésemben írtam, épp a Varasó-réten élveztük a természet szépségét egy tó mellett, amikor utolért minket a vihar. Szerecsésen és vízmentesen bezuttyantunk az autóba, és belülről néztük, ahogy veri a jég az ablakot és a földeket.
Arra gondoltunk, addig, amíg esik, megkeressük a Galbena-szurdok alsó bejáratát, és alulról teszünk egy kisebb kört a szurdokban, ez még épp jó lesz délutáni túrának. Ehhez leereszkedtünk a Pádis fennsíkról és Bogánál balra kanyarodva hamarosan elértük a sárga kereszt jelzést, ahonnan 5 km gyalogosan a szurdok bejárata.
Mire odaértünk elállta az eső, a szurdok kapuja sejtelmes párába burkolódzott. A folyó zúgva kerülgette a hatalmas mohás sziklákat, elvesztem a rendkívüli fehér és a zöld kavalkád látványában.
Míg a többiek összepakolták a beülőket - szükség esetére - én békésen fotóztam a tájat és próbáltam megnyugodni a délelőtti izgalmak után, és nem gondolni arra, milyen kihívások várnak itt rám. Még otthon
megnéztem egy videót a szurdok bejárásáról, és a videó több része is rémülettel töltött el. Valami miatt azt képzeltem, lesz egy olyan szakasz, amit én nem fogok tudni abszolbválni.
Amikor megkérdeztem a tesóm, hogy mi lesz, ha nem tudok átmenni egy szakaszon, akkor csak annyit mondot: akkor megoldjuk és átmész. Hm. Ok.
Átkelés láncokon. Ez még simán ment.
Egy izgalmas átkelés egy barlangüregen, meredeken fel és le. Szerencsére nem csúszott annyira, mint a fickónak a videóban, nem is fujjogtunk, meg hűháztunk. Sőt, sógornőm fürgén mászott előre és átugrott a tűhegyes kanyaron a másik oldalra és már ereszkedett is lefele. Annyit hallottam csak, hogy ne félj, simán meg tudod csinálni... Azért féltem, de tényleg simán meg tudtam csinálni.
A sziklanyílásból leereszkedve a
videóban kb. a 20. percnél kezd el gondolkozni a készítője, hogy most merre is visz az út, előtte csak a vadul zúgó, térdig érő folyó volt. Most azonban alacsonyabb volt a vízhozam, ezért simán, száraz lábbal, gond nélkül tudtunk átjutni azon a szakaszon.
Majd utána következett az a szakasz, amitől a videóban látottak alapján rettegtem (25. perc). Itt csak a kezeknek építettek kapaszkodót, elvileg a lábbal kellene tapadni a falhoz. Ki tudja, miért lett volna nehéz néhány lábvasat is betenni...
A lényeg, hogy ez a rész volt a rettegésem oka.
Ok nélkül, jelenleg ugyanis a patakmeder simán járható volt, így mászás nélkül, száraz lábba keltem át.
A 30. percnél, ahol azt mondja, hogy az a szikla a cél, de nincs hova lépni, ott most keresztbe fektettek egy kidőlt fát, és azon egyensúlyozva, a vasakba kapaszkodva át lehetett jutni gond nélkül.
A sok izgalom után megpihentünk az Eminenciás vízesés és a szurdok látványában gyönyörködve.
Kikapaszkodtunk a szurdokból a másik vízesésen keresztül és az Eminenciás felett vezető kőgörgetegen másztunk felfelé. Hamarosan elhaladtunk egy barlang hatalmas szája előtt. Itt tűnik el a Bujdosó vízesésen keresztül a folyó vize, ami lejjebb az Eminenciás vízesésnél tör elő. A Galbena patak amúgy sok helyen tűnik el a föld alatt, majd bukik elő újra, tényleg bejárja az egész Bihar-hegységet kívül belül.
Az út a továbbiakban még mindig felfelé tart, kitett, meredek, sziklás és kevésbé sziklás szakaszokon, több helyen láncok segítik a feljutást.
Aztán az egyeik szikla mögött az alábbi látvány fogadott: több lépcsőn keresztül zuhan a mélybe a Galbena, közben mély medencéket vájva a sziklába.
Ezután már csak néhány lánc és pár 100 méteres út várt ránk az ereszkedő megkezdése előtt. A visszafelé vezető út átvitt a Flórika-réten, ami igazi csodarét, Most éppen méteres páfrányok borították. Egy rétnyi páfrány! Lenyűgöző!
Maga a Galbena körút alig volt 5 km, változatos, látványos, kihívásokkal teli, csodaszép, izgalmas. Szuper élmény volt az adrenalinbomba ellenére is. Kár volt előre pánikolni. Legközelebb a Glavoj-rét felől fogjuk bejárni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése