Adony - Solt - Dunaújváros kör bringával

Régi tervem, hogy Budapestről lekerekezek a Duna mentén a déli határig. Persze úgy gondoltam, szépen nekiindulok egy napon, megállok, fürdőzök a Dunában, napozgatok, olvasgatok, aztán egy hét alatt szép kényelmesen eljutok, ameddig eljutok.

Ebből az lett, hogy jönnek velem a fiúk is. A párom és egy 14 éves ifjonc, tele energiával. Persze ő csak szép aszfaltozott kerékpárúton szeretne tekerni. Meg leginkább a Balaton mellett. Továbbá csak három napunk van. Hm. Jó, akkor menjünk Kalocsán keresztül Bajáig, azt is csak Adonytól. Az háromszor átlag 60 km. Megkötöttük a kompromisszumot, majd az indulás reggelén kiderült, még mindig azt hiszik, a Balaton körül tekerünk majd. 

Tisztáztam, hogy nem, és vadkempong is lesz. Így is jó? - igen,  majd felszálltunk az Adony felé tartó vonatra. A kerékpárok szállítása egész kellemes lenne ezen a vonaton, szépen feltolható a kerékpár a vagonba, a baj csupán az volt, hogy az eldugult WC-ből ömlött a trutyi az utastérbe. A kalauzok sikertelenül próbálták az eldugult mellékhelységet megjavítani, majd némi tanakodás után lezárták az ajtót és hívtak egy takarítónőt, hogy felmosson. A hölgyemény azonban alig várta, hogy lelépjenek a főnökök, legyintett kettőt a trutyi felett a felmosórongyával, mintegy áldást, vagy átkot szórva rá motyogott valamit a nem létező fogai között, majd  távozott. Maradtunk mi a guszta vagonban, szagoltuk, amit szagolnunk kellett és eltöprengtünk az élet ilyetén dolgain. 

Adonynál leszálltunk, elkarikáztunk a kompig, átvitettük magunkat (2000 Ft három főre), majd megtekintettük a Zichy-kápolnát. Javaslatom szerint az erdei úton át levágtuk az aszfaltozott szakaszt a falu felé. Arra nem számítottunk, hogy millió szúnyog áll lesben a susnyásban, kb. 5 perc alatt - amíg a fák között tartózkodtunk - ellepték a testünket, és alig tudtunk megszabadulni tőlük még a faluban is. Innentől az erdei utakat kizártam a útitervből. 

Következő állomásunk Makád volt, majd a Tassi-zsilip felé  vettük az irányt, végig remek aszfaltozott úton, szinte nulla forgalommal, így jó tempóban haladtunk. 

A zsilipnél sikerült egy árnyas, szúnyogmentes helyen megpihenni, majd rátértünk a második szakaszra, az Eurovelo 6 kerékpárútra. Mely csaknem egészen Dunavescséig, mintegy 10 km-en keresztül a napfényes, fűvel benőtt  gáton vezet. Igaz a fű  nem volt magas, és volt legalább egy keréknyom. Igaz, 34 fok volt már ekkor. Igaz kicsit fújt a szél. A táj szép volt, hűvösebb időben biztos kellemes lehet itt tekerni. Most azonban éreztem a társaimban növekvő feszültséget, így igyekeztem a lehető leggyorsabb tempóban haladni, hogy mielőbb elérjük az aszfaltozott utat. 

Dunavecsén feltöltöttük vízkészleteinket, a fiúk elvetették a pihenőparkban való megállás, fürdés, napozás lehetőségét, mentünk tovább Apostag felé. Apostagon mindenki, még a legkisebb és a legidősebb is biciklivel jár. Még soha nem láttam egyetlen faluban sem ekkora kerékpáros életet. Ugynakkor kerékpárút nincs. 

Az EV6  négyszámjegyű országúton vezet Dunaegyházra, majd onnan Soltra. Solton végre újra lett külön kerékpárút, igaz szerintem a járdán vezet, a gyalogosokkal közösen használhattuk. Eddigre az idő meglehetősen viharossá vált, igyekeztem éjszakai szálláshelyet keresni a térképen, amit lehetőelg még az eső előtt elérünk. Így a központban lekanyarodtam a Dudás beach felé, ami valóban kiváló sátorozó és fürdőhely. Megért sátranként 1000 forintot, hogy úgy éreztük, kicsit kevesebb a szúnyog. 

A part kellemes hangulatú volt, nem voltak sokan, azok is hamar távoztak. Csupán két lakóautó maradt rajtunk kívül éjszakára. Az eső elmaradt, én a magam részéről fürödtem is egyet a jó hideg vízben, a fiúk kihagyták ezt az örömöt. 

Úgy tűnik az ifjoncot sikerült lefárasztani, mert kedvetlenül nézett maga elé, majd csak kibökte, hogy nem erre a komfortfokozatra számított, és fáj az ülepe és a térde. Nem, könyvet nem hozott olvasgatni, ellenben szívesen focizna, mert labdája van...

Reggelre kelve úgy döntöttünk, átkerekezünk Dunaföldvárra és onnan hazavonatozunk. A magam részéről nem óhajtottam bevállalni még két napot nyűgös férfiakkal, akiket egyáltalán nem érdekel Kalocsa szép városa, valamint a Dunában való fürdőzés lehetősége. 

Dunaföldvár felé kiváló kerékpárút vezet, a városka most is lenyűgözött. Gyönyörű, virágos korzója, barátságos kis utcái magukkal ragadtak. Azonban kiderült, hogy innen aztán nem megy vonat sehova sem. Így nincs más választás, mint visszatekerni Dunaújvárosba. A Duna ezen partján kerékpárút nincs, csak a piros jelzés. Ezen indultunk el tehát. 

A pincesornál megálltam fotózni. 

A pincesor között kanyargó piros jelzés egy magaslaton vezet végig, ahonnan ilyen szépséges panoráma nyílik a tájra. 

Dunaföldvár határában hamar kiderült, hogy a piros jelzés a továbbiakban homokos úton vezet tovább, amit semmiképp nem akartam beválallni kerékpárokkal. (Dunaújváros 20 km.) Így aztán visszakarikáztunk Soltra, majd onnan Apostag és Dunavecse között félúton tudtunk rákanyarodni a hídra Dunaújváros felé. Szerencsére ez alkalommal már többnyire aszfaltúton mentünk, a nehezítést a viharos szembeszél adta. Megállapítottuk, hogy jobban jártunk volna, ha hátszéllel megyünk Kalocsa felé, mert az enapi 55 km kegyetlenebb volt, mint a tegnapi 60. Legalább nem volt forróság.

Dunaújvárosban elhaladtunk a feledhetetlen gyárkomplexum előtt, mellett és között. 

Végül még pont elértük a 18:30-as, utolsó előtti vonatot, ahol csupán néhány nem fehér bőrű gyermekkel kellett megküzdeni néhány állomáson, hogy engedjék becsukódni a vonatajtókat, de némi késéssel mégis berobogott a vonat a Délibe, ahonnan már csak egy kis erőfeszítés  feljutni a hegyre. 

A terv maradt, Kalocsa, Hajósi pincesor, Baja és Mohács, még megyek! Valamikor.