Este még hajnali indulást terveztem egy egészen más helyre, de éjjel nyugtalanul hánykolódtam, így reggel ébredéskor nem csodálkoztam, hogy már 8 óra is elmúlt. Mi legyen akkor a mai úti cél? Börzsöny! Kinéztem a vonatot, (vas)lóra pattantam, és egy óra múlva már a vonaton zötykölődtem Nagymaros felé.
A Kálvária felé vettem az irányt, mert pár évvel ezelőtt már jártam arra, és emlékeztem, hogy milyen elképesztő a panoráma, ahogy haladunk felfelé a meredek kaptatón. Közben a tájékoztató táblákon mindenféle érdekes információ olvasását mímelhetjük - pihenés gyanánt - a helyi szelídgesztenyések múltjáról és jelenéről. Mondjuk én egy árva gesztenyefát sem láttam, de attól még lehet itt...
Feljutva az emelkedőn a Kapu-hegy felé vettem az irányt. Az erdő mélyén piros madársisakokra bukkantam.
Egy vadászles előtt bájos kis tó víztükrét borította a békalencse. Felmásztam a toronyba, s onnan szemléltem a tájat. Mulatságos volt látni, ahogy a kirándulók kutyái boldogan beletrappolnak a vízbe, gazdáik pedig fotózzák őket, mit sem sejtve arról, hogy én csendben megfigyelem őket. Ez a jelenet többször is lejátszódott.
Azt hittem az előző két panorámát ma már nem tudja semmi felülmúlni, de akkor elértem a Nagy-Kőszikla csúcsát, ahonnan a szemközt húzódó Visegrádi-hegységet átölelő Duna zavartalan látványában gyönyörködhettem. Pazar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése