Épp a Kis-Szénás egyik kilátópontja felé igyekeztem, egyre magasabbra kapaszkodtam. Szemközt velem csupa erdő, a zöld minden árnyalatában pompázott az erdő. A messze távolban ugyan valami falu rendezett utcái mellett sorakoztak a házak, de itt körülöttem csak erdővel borított lejtők, sűrű völgyek, mindenhol csak fa és fa és fa. Illetve hoppá, nicsak! Amott lentebb, a fák között egy kis sziklás tisztás, rajta valami barna folt. Szabad szemmel alig kivehető.
Vajon mi lehet az?
Ráközelítettem a fényképezővel: egy gyönyörű szarvas feküdt a forró sziklákon.
Néha megrázta a füleit, nézett jobbra, balra.
Sok percen át figyeltem, de úgy tűnt, nem siet sehova, minek is sietett volna? Kérem szépen itt igazán remek dolog ücsörögni, meg nézelődni, ma épp nincs egyéb teendője, mint felügyelni az erdőt és a levelek mozgását.
Nem szívesen hagytam ott a tisztást, de persze nekem dolgom volt, meg akartam szemlélni a tájat a többi kilátópontról is. Biztos voltam benne, hogy mire felérek a következő helyre, a szarvasnak már hűlt helye lesz.
De nem! Kb. 10 perc alatt értem át a szomszédos csúcsra, és onnan is jól látszódott a tisztás, a szarvas még mindig nézelődött. Itt valamivel közelebbről tudtam lencsevégre kapni. Nagyon sajnáltam, hogy nincs nálam a 400-as obi-m!
Az ecetfa mögül kikukkantva végül valószínűleg észrevett (pedig még mindig nagyon távol voltam) és köszönés nélkül távozott.
Végül innen is tovább indultam, gondoltam, megnézem amonnan elölről, hátha szembe tudok nézni vele. A meredek lejtőn megcsúszott a lábam, apró kavicsok gurultak nagy csörrenéssel tova. Azt hittem, erre csak felkapja a fejét őkelme, de nem! Továbbra is méltóságteljesen feküdt, és gyors fülmozgatással kergette magáról a bosszantó legyeket.
Végül szembe kerültem vele. Álltam a sziklacsúcson, és figyeltem a távoli rétet. A szarvas felállt, úgy tűnik maga körül fektében már minden ehetőt megrágcsált. tett néhány lépést, legelni kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése