2020. augusztus 2., vasárnap

Szigetközi kalandok - ezúttal nem maradtunk szárazon



A Szigetközben tavaly jártam először, de úgy éreztem, rengeteg felfedezni való van még arrafelé, így  sátrat kötöttünk a bicajokra és kerestünk egy félreeső Duna menti vadregényes helyet Dunaszeg környékén. 
Ezen a csodaszép helyen sátrat vertünk, és nekiindultunk bicajjal felfedezni a környéket.
Az ártér  telepített nyárfa erdővel van tele.

Egész Ásványráróig jutottunk, és épp elvesztünk volna a környék ezer szigete között, amikor ránk esteledett, így haza (sátrunkig) tekertünk. 
Az azonban világossá vált, hogy azt a részt kenuval is be kell járnunk! 

Este még megküzdöttünk a millió szúnyoggal, megtanultunk folyamatos mozgás közben főzni és enni.
Fürdés a Dunában és mint a villám menekültünk a sátorba, ahol levadásztuk a bejutó legfürgébb vérszívókat és eltettük magunkat másnapra. 
Reggelre kelve úgy tűnt, kifárasztottuk este a kis kellemetlen zümmögő lényeket, békésen tudtunk reggelizni, úszni a Dunában, gyönyörködni a szitakötők táncában. 

Majd útra keltünk Ásványra, ahol a kempingben kenut béreltünk. A tulaj épp egy kisebb társaságnak magyarázta az evezés rejtelmeit, különös tekintettel a Szigetköz jellegzetességeire, így mi is beálltunk  a hallgatóság közé. Kaptunk is néhány jó tanácsot, merre menjünk és merre ne menjünk. 
Engedelmesen kenuba ültünk és követve az útmutatást a Dunán felfelé haladtunk.  Az áramlás ezen a részen nem volt túl nagy, így nem erőltettük meg magunkat különösen. 
Hamarosan el is értük az első fenékküszöböt, ahol átemeltük a hajót a beton rámpán, és  a másik oldalon folytattuk az evezést.
Ilyen mozdulatlannak tűnt errefelé a Duna. 
 
Elértünk egy elágazáshoz, ám mindkét ágban egy-egy zúgó állta el az utunkat. A bal oldali teljesen járhatatlannak tűnt. Úgy véltem, a jobb oldali szélén azonban meg fogunk tudni küzdeni az áramlattal. 
Nekivágtunk, erősen eveztünk, de alig másfél méterre tudtuk megközelíteni a legvadabb részt, amikor az áramlat elkapta a hajó oldalát, befordította, sőt megbillentette, néhány másodpercig 45 fokos szögben lebegtünk, majd végérvényesen a vízbe borultunk. 
Elmerültem a víz alatt. 
Körülöttem bugyogott a víz, érzékeltem, hogy a ruhám ott lengedezik körülöttem, erőteljesen rúgtam a lábammal, csaptam kettőt a kezemmel és már a felszínen is voltam. 
A meglepetéstől, vagy örömömben, hogy kint van a fejem a vízből nevettem egyet, majd megkapaszkodtam a hajó szélében. 
A kenu oldalára fordulva úszott a vízen, az áramlat sodort minket.  
Párom megpróbálta kilökdösni az áramlatból a hajót, teljesen sikertelenül. Itt volt idő kicsit elgondolkozni azon, hogy mit is csináljunk, de amíg ezen töprengtünk a limány szép csendesen visszafordított a zúgó felé félkörben és újra felfelé haladtunk a  folyón. 
Próbáltunk a  part felé evickélni, de ez is teljesen eredménytelen volt. Mivel most én kerültem az áramlás irányából nézve lejjebb, ezért  szabad kezemmel el tudtam kapni az elszabaduló evezőket, a lábammal pedig a szökevény hordót is a hajó közelébe rugdaltam. 
Szerencsénkre már több hatalmas fatörzs is volt az áramlat vendége korábban, a limány őket is elkapta, és egy ponton ezek feltorlódtak a parton. Egy nagyobb fatörzset sikerült elkapnia páromnak, odahúzta a hajót, mi pedig felkapaszkodtunk a fára, kiemeltük a hordót és az evezőket és kicsit összeszedtük a gondolatainkat. 
Az örök körforgástól így megmenekültünk, most már csak az a kérdés, hogy a csaknem megtelt kenuval hogy fogunk visszajutni a kempingbe?
  Ilyen partszakaszon és erdőben kellett volna visszaküzdeni magunkat, ha nem tudjuk újra mozgásra bírni a hajót. 

Más eszköz híján az evezőkkel lapátoltuk a vizet a hajóból. Meglepően gyorsan ment. Aztán találtunk egy nylonzacskót, így a hajó alján lévő utolsó pár liter vizet ezzel mertük ki, a lapátokkal már úgysem tudtuk volna. 
Legnagyobb örömünkre a hajó újra használható volt, minden procikánk ép maradt. 
Sajna a telóm nem a hordóban volt, mivel azzal navigáltunk, így telement vízzel. Visszaültünk a kenuba. Térkép nélkül nem akartunk elveszni a Szigetköz vadregényes vízi labirintusában, így elindultunk visszafelé. 
Megjegyzem, ahogy visszaértünk a kempingbe és a tulaj megtudta, hogy borultunk, rögtön tudta hol történ az eset, csodálkozással elegy szörnyülködéssel kérdezte: Ti megpróbáltatok ott felmenni? Miért, mondtad, hogy ne tegyük??? Ó, hát az volt az egyetlen zúgó, ahol nem tudunk felevezni! No, most már mi is tudjuk! 
Ezen izgalmak után visszatekertünk a szállásunkra, a késő délutáni fényekben fürdő táj békéje megnyugtatóan hatott, de azért még sokáig beszéltük az esemény részleteit. 

3 megjegyzés:

  1. Hát ez igazán regényes túra volt! Nem vagyok ilyen nagy túrázó, mint ti, de jó néhány évvel ezelőtt én is kenuztam a Szigetközben, ami igen nagy élmény volt. Gyönyörű a táj, nyugodt, békés természet, a maga veszélyeivel... Mi lett a végén a telefonoddal?

    VálaszTörlés
  2. Sajna alaphangon 80ezret mondtak a javításra, úgyhogy inkább megéri újat venni :(

    VálaszTörlés