Telkibányától Telkibányáig - 3 nap alatt körbejárjuk a Zemplént!

Ez volt a terv, lekesen indultunk megszokott túratársaimmal a hosszúhétvégére. Hátunkon termetes  hátizsák, szívünkben jókedv, lábunkban duzzadó erő. 

Mindazonáltal voltak kétségeim, hogy fogom bírni az utat a lelkes ifjúsggal, akiknek 50 km meg se kottyan. Nekem bizony kottyan. Már 20 is. Terhekkel a hátamon biztosan. Meglátjuk - gondoltam. 

Füzér

Így nekiindultunk először Hollóháza felé Füzérre. Hollóházáiga az út szép ívű dombhátak között vezet, majd bekanyarodik az erdőbe, szálegyenes tölgyesen, majd bükkösön keltünk át. A fák között részt vettünk az immár hagyományossá vált "tea szertartáson", ahol gyűszűnyi csészéből különleges japán főzés nélküli teát kortyolgattunk. 

Kicsit elbóklásztam gombát keresni, de szárazon csörgött az avar, egy darabot sem találtam. 

Hamarosan beértünk Hollóházásra, itt  megkérdezték, ne kalandozzunk-e a hosszabb úton Füzér felé?

 Ne!

Nekem bőven elég lesz a tervezett 15 km, ami tuti 18 lesz a végére. (Annyi lett)

Így kettéváltunk, néhányan a rövidebben, a többiek  a hosszabb úton közelítettük Füzért. 

A porcelángyár

A jelzés a patak mellett, a kerékpárúton vezet ki a faluból. A patak partja elég bánatos látványt nyújtott a leszórt építési törmelék miatt. 

 

A jelzett út végül az erdőn át vezet Füzérre, tekintélyt parancsoló  200 éves tölgyek kíséretében.

Mikor kiértünk az erdőből, az első amit megpillantottunk, a vár! Innetől kezdve 3 napon át nem is tudtunk megszabadulni a látványától. A Zemplén sok helyéről  látszik. 

 

Füzér takaros kis falu, barátságos, jó állapotban lévő házai tornácán szőlőlugas, festett díszítések. 

Nem bántam meg a rövidebb utat, jó fáradtan érkeztem a szállásra, ahol bevártuk a csapat másik felét. Ők is a Füzéri várat látták az útról, ahogy mi, így elégedetten hallgattam, hogy senki nem maradt le semmiről, jöhet a vacsi. Farkas éhesen vetettem rá magam a zsákban cipelt kajára. Már csak azért is kieszem a felét, hogy másnak könnyebb legyen a cipelendő cucc! Sikerrel abszolváltam a feladatot, elégedetten szemléltem, ahogy a legnehezebb étkek a hasamban, a csomagolói pedig a szemetesben végzik. 

Másnap Pálháza felé vettük az irányt, Pusztafalun és a Bába-hegyen kersztül.  Előtte végigcaplattunk Füzéren, és minden oldalról megszemléltük a várat, mely tekintély parancsolóan magasodott a bazaltoszlopok tetején a ázak felett. 

Pusztafalu

Pusztafalu barátságos házai között hívogatóan tátogatta kapuját Amália vendégház. Kávéztunk, fagyiztunk, továbbálltunk, de előtte megszemléltem még a fő terét, melyről Torockó hófehér házsora jutott az eszembe. 

  

Nagyon tetszenek a szőlővel benőtt tornácok. 

Bába-hegy

A Bába-hegy felé az erdő egyre szebbé válik, selymes zöldfű borítja a csúcs környéki tölgyes alját, a fák törzsét kékesszürke zuzmó pettyezi. 

A csúcsról szép látvány nyílik a Füzéri vár és Pusztafalu házai felé. Megebédeltünk. 

  

A kék háromszög, majd a kék kereszt jelzésen ereszkedtünk le a hegyről. Sajnos mindkét út széles, murvás erdei út. Ráadásul rally versenyre gyakorlotak rajta, minduntalan autók verték fel a port és az erdő csendjét. 

A Nagy Büdös-tő teljesen ki volt száradva, ám attól nem messze ez a dagonya tele volt élettel. 

A legtöbb forrásból nem jött víz. 

Végül elhagytuk őket is, csend borult volna a tájra, ha vidám fecserézésünk fel nem veri azt. Egy biztos: jókat beszélgettünk, nagyokat nevettünk az út során. 

Eztán pedig már meg sem álltunk Pálházáig. Az utolsó kilométereket aszfalton tettük meg, egyáltalán nem esett jól a talpamnak, a barefoot cipőben különösen kellemetlen ilyen kemény úton caplatni. Hatalmas hólyagok keletkeztek a talpamon a 20. kilométer után. 

Kárpótolt a finom vacsora a vendéglőben és a puha ágy!