Vörösbegy

 

Szép madár a vörösbegy,

nincsen rajta fölösleg. 

Kedvence a rumos meggy, 

szép madár a vörösbegy.

Részlet Varró Dani: Badar madárhatározó c. verséből

A vers első és utolsó sora tökéletesen igaz, a többiről azért lehetne vitatkozni. Mivel vonuló madár, valószínűleg kell magára tartalékot gyűjtenie az útra. Vonuló példányaival ősszel és tavasszal találkozhatunk hazánkban. Októberben van itt a legtöbb madárka, ekkor lépten-nyomon a szemünk elé kerülhetnek akár a kertekben, akár a városi parkokban is. 

Táplálékát ősszel és télen képezhetik a (nem rumos) bogyók. Talán ezért is hívják még csipkemadárnak. Alapvetően azonban pókokat, legyeket, rovarokat eszik. Előszeretettel követi a kertben ténykedő embereket, de akár a turkáló vaddisznókat is abban a reményben, hogy valami finomság kerül elő ténykedésk során a földből. 

Mi a kertben ücsörögve lettünk figyelmesek rá, amint a közeli bokrok ágairól figyelt minket. Egész közel jött hozzánk, ezeket a képeket egy 75mm-es objektívvel tudtam elkészíteni. 

Nagyon békésnek és barátságosnak látszott, de úgy olvastam, területüket annyira agresszíven védelmezik, hogy sokszor végződik az egyik egyed pusztulásával. Megtámadhatnak akár egy földre dobott piros tárgyat is, ha betolakodónak nézik. 

A nagy korai halálozási arány miatt átlagosan csupán 1-2 évig él, de az interneten olvastam 13, illetve 19 éves példányokról is. 

Forrás: madarpark.hu 

A vörösbegy az Egyesült Királyság nemzeti madara 

Az angolok számára olyan a vörösbegy, mint nekünk a fecske, vagy a gólya. Úgy tartják, a vörösbegy a kertészek barátja. Állítólag az angol kertek sövényeit is a kedvükért ültették, minél többen fészkeljenek lombjaik között. Mint mi is megtapasztaltuk, akár pár méterre megközelíti az embert, talán ezért is érzik az angolok annyira  közel magukhoz ezt a madarat, hogy emberi nevet is adtak neki: gyakori, hogy Robin Redbreast-nek, vagy röviden csak Robin-nak hívják. A név már a 16. században is haználatos volt. 

Robinként gyakran az angol népmesék és gyerekkönyvek főhőseként szerepel.

Little Robin Redbreast sat upon a tree,

Up went Pussycat, and down went he;

Down came Pussycat, away Robin ran,

Says little Robin Redbreast, "Catch me if you can!"

Little Robin Redbreast jumped upon a wall,

Pussycat jumped after him, and almost got a fall;

Little Robin chirped and sang, and what did Pussy say?

Pussycat said, "Mew," and Robin flew away.

Az angol vidéken a képeslapokon, ajándéktárgyakon gyakran jelenik meg a vörösbegy.   Az 1800-as években a postások vörös kabátot hordtak, ezért vörösbegynek (is) nevezték őket. A képeslapokon szereplő, csőrében levelet tartó madár így a postást jelképezi. 

Miért lett vörös a madárka begye? 

Valójában nem is vörös, hanem narancsos színű, de a történetek lényegén mindez nem változtat. 

Több kereszténységgel kapcsolatos monda is kering erről. Az egyik Jézus születéséhez, a másik a halálához fűződik. 

A Bird Spot oldal szerint:

„He went over to the dying fire and flapped his wings hard …
… until they glowed bright red again.
… A flame suddenly burst forth and burned the little bird’s breast a bright red.”

Jézus születésekor Mária a kisdeddel a kihunyó tűz mellett üldögél, s aggódig, hogy ha a tűz elalszik, gyermeke megfázik a hidegben. A madár Mária hívására érkezik, szárnyaival újra életre kelti a kihunyni készülő tüzet, majd egy lobbanás megperzseli a mellét – ettől lesz jellegzetesen vörös, amint azt Mária áldásként meg is jegyzi.

Ernest Ingersoll Birds in Legend, Fable and Folklore c. művében leírt történet  szerint a vörösbegy, akit korábban csak szürkének hívtak, meglátta Krisztust a kereszten, s megérezte fájdalmát, amit  töviskoszorú tüskéi okoztak neki. Elkezdte kihúzogatni a tüskéket Krisztus fejéből. Az egyik kihúzásakor a Szent vérének cseppje ráhullt a mellére, és az azóta is piros maradt.

Egy walesi népmonda szerint: 

„He brings cool dew in his little bill,
And lets it fall on the souls of sin;
You can see the mark on his red breast still
Of fires that scorch as he drops it in.”

A megperzselődött mellkasú madárról például a The Welsh Fairy Book c. könyvben olvashatunk. 

„A walesi kisfiú egy vörösbegyre dobott követ.
'Kedves fiam,' szólt hozzá a nagymama, 'nem hallottad a lángoló pokol veremről, és hogy ez a könyörületes madár harmatcseppeket visz a bűnös lelkeknek, hogy csillapítsa tűzüket? A mellén ma is ott láthatók a tüzek nyomai.'”

Számos nép legendáiban  szerepel még a vörösbegy, ezekről itt olvashatunk részletesen. 

Ugyanakkor Európa néhány országában a vörösbegyeket ínyencségnek tekintették és vadászták is őket.