Csondró-völgy

Kora reggel indultam Szentlélek közelében parkoló szállásomról a Csondró-völgy felé. A Látó-követ most kihagytam, előtte kanyarodtam le jobbra, a szurdokot jelölő kék kereszt jelzés mentén Mályinka felé. 

A patakvölgy kezdete a Mária-forrásnál. Hangulatos kis forrás, persze mocsári gólyahírrel. 

Innen még meredeken vezet az ösvény lefelé a sűrű aljnövényzettel benőtt erdőn át. Majd  hamarosan kinyílik a tér, szálegyenes bükkök között vezet a pataktól pár méterre. 

A Cakó-kő után a völgy összeszűkül, csaknem függőlegesen veti magát a mélybe. Ezért itt alakult ki a Csondró-patak legnagyobb vízesése. Elég nehéz megközelíteni, ezért nem tudtam teljes pompájában megörökíteni.

Közben rájöttem, hogy rossz irányból közelítem a völgyet, mivel a patakvölgyek sokkal látványosabbak, ha alulról felfelé járjuk be őket. Így letértem jobbra, a kék háromszög jelzésen az Odvas-kő kilátópontra vezető útra.

Odvas-kő

A felfelé vezető erdészeti út szomorú látványt nyújtott. Hatalmas traktornyomokban állt a víz, a sár olyan mértékű volt, hogy jobbnak láttam nem az úton, hanem mellette az erdőben haladni. Továbbá kb. 10 méterenként újabb keresztutakat vágtak a teherautók a völgy felé, gondolom fát szállítottak el onnan. Megjegyzem a terület fokozottan védett. 

Látvány az Odvas-kő tetejéről

A panorámáért mindenesetre érdemes volt felmászni a sziklák tetejére. Mindenfelé csupa zöld erdő! Remélem ez mindig így marad, és nem vágják ki innen is a fákat. 

Eztán újra az erdészeti úton, a gerincen mentem az Odvas-kői-sziklaüreg felé, ahol is visszaereszkedtem a völgybe. 

Megtekintettem az ikonikusnak jelzett barlangszállást. Benyitva egyáltalán nem tűnt hívogatónak. Inkább aludnék sátorban, az előtte lévő sziklateraszon - gondoltam, bár egy esősebb napon ezt lehet, hogy mégis átgondolnám.  

Hamarosan újra a völgy mélyén találtam magam. Ilyen csodásan vadregényes, érintetlen szurdokhangulatban talán a Bakony Burok-völgyében éreztem magam. 

A barlang alatt már szétterül a patak vize, lelassulva kerülgeti az útjába kerülő kidőlt fákat. 

Mályinka felé haladva lassan el is tűnik a víz, már csak a levelekkel borított száraz patakmedret szegélyező buja növényzet jelezte a víz egykori útját. 

Kidőlt, mohával benőtt fatörzsek, sűrű aljnövényzet jellemezi ezt a szakaszt. 

Hollókő-lápa

Hamarosan elértem a völgy végét, visszafordultam, hogy a kihagyott részeket is végigjárjam - ezúttal alulról felfelé haladva. 

Az Ámor-forrásnál gőte és szalamadra bébiket kerestem a kristálytiszta vízben, de most  nem találtam. 

A forrástól felfelé egyre meredekebb lesz az út, a patak nekizúdulva folyik tova, kisebb vízeséseket alkotva a sziklákon. 

A legszebb rész a Hollókő-lápa, ahol a patak egyik oldalát érdekes formájú sziklafal szegélyezi.

Hollókő-lápa látványos sziklaszurdoka. 

Apró zuhatagok a Csondró-patakon a Hollókő-lápánál.

Holdviolás patakpart. 

Érdekes formájú sziklafal. 

Csupa vadregény ez a völgyszoros!

Újra elértem a nagy vízesést. Ez épp a vízesés felső része. 

A reggeli túrám alig 8 km volt, mégis izgalmas, látványos, igazi erdei ösvényeken, háborítatlannak érződő őserdőben. Méltó befejezése volt az itt töltött 3 csodás napnak. 

Köszönöm neked Bükk!

A szállás körül

A második nap vége felé még maradt egy kis időm napnyugtáig, így azon gondolkoztam, merre is sétáljak még el? Hol legyen az éjszakai szállásom?  Több ötletem is volt, egyik kellemesebbnek tűnt, mint a másik, nehéz volt választani. 

Végül arra jutottam, hogy Szentlélek felé keresek valami parkoló helyet, és megnézem a tegnapi esőben kihagyott Pálos kolostorromot, valamint a Látó-kő panorámáját, majd másnap a Csondró-völgy vadregényes szurdokában sétálok még egyet. 

Pálos kolostorrom

A kolostor egykoron bizonyára nem volt egyszerűen megközelíthető, a Bükk mélyén, meredek ösvények találkozásánál állott. Manapság aszfaltúton, akár autóval is könnyedén leparkolhatunk a közelében. A kolsotort 1312 előtt, valószínűleg 1240 körül alapították a Szentlélek és Krisztus Teste tisztletére. 1540 körül Balassa Zsigmond emberei lerombolták a kolostort, mivel a barátok panaszt emeltek az önkényeskedéseik ellen. Ezután a kolostor elnéptelenedett és romlásnak indult. 

Mostanság - úgy tűnt - esküvők helyszíneként is funkcionál. 

Szerelmesek fája

A kolostortól nem messze, az aszfaltút másik oldalán, fiatalabb fákkal körülvéve áll két egymásba gabalyodott ősi bükk. Először azt hittem, egyetlen matuzsálem, csak a fát körüljárva vettem észre, hogy két törzsről van szó. 

Úgy feszültek egymásnak, mintha épp táncolnának, kettősükhöz a naplemente fák között vibráló fényei adták a ritmust és a folyamatos madárcsicsergés a dallamot.  

Még később vettem észre, hogy  az egyik fának már nincs is lombkoronája. Mégis a két fa egyetlen egészet alkotott, a jobb oldali éltette a balt is. 

Valahogy a szüleim jutottak az eszembe róla. Ilyen szimbiózisban élnek. Amit az egyik már nem bír, azt a másiktól megkapja, és fordítva. Egymás támaszai voltak egész életükben, mindenhová együtt járnak, egymás nélkül már létezni sem tudnának talán. 

A tánc nézőközönsége: a felnövekvő bükkös.

Látó-kő panorámája a Hámori-tó felé

A fapárostól nem messze van egy sziklatorony, aminek a tetejéről csodás panoráma nyílik a tájra a Csondró-völgy és a Hámori-tó felé. 

Néhány pillantara még a Tátra csipkéit is látni véltem, bár az ég alja meglehetősen párásnak bizonyult.  

Udvarkő-barlang

A barlangba a múltkor nem jutottam le. Nem is értettem, miért hoz el engem ide valaki, ha utána nem mehetek le ODA? Mondjuk lehet, hogy indokolt volt akkor, lévén zuhogott az eső, talpig esőkabátban csodáltuk a barlangot - felülről. Túratársaim azt állították, ha lemegyek, nem fogok tudni onnan kimászni. Én meg álltam többenten és nyüszögtem, mint a kutya, akinek jó cupákos csontot mutogatnak, aztán nem adják oda neki. 

Nem mertem lemenni, mert a legrosszabb forgatókönyv, hogy lemegyek, ÉS nem tudok kijönni, ÉS nekik lesz igazuk. Gyáván (vayg bölcsen?) megfutamodtam! Ám most újra itt vagyok, és magamban bízva, eldönthetem mit csinálok.

A barlangba ezen a sziklakapun át lehet lejutni. 

No az eső ugyan most nem esett, az előző napi viharok hatásai azonban látszódtak. Az út sáros volt, a barlang pereme tényleg meredek, és csúszósnak tűnt. Ember rajtam kívül egy lélek se, ami - szombat lévén - engem meglepett. Senki nem fog kételkedve, vagy rosszallóan nézni rám, de csak magamra vagyok utalva. 

Először felülről jártam körbe a sziklaüreget. Most is lenyűgözött a hatalmas borostyánfal, és a sziklákról lelógó páfrányok, fodorkák látványa. A barlnag különleges mikroklímája olyan, mintha egy víz vájta, mély  sziklaszurdokban lennénk.  

Lesz, ami lesz, én oda lemegyek! Ki is néztem, hogy a lejárat mellé hosszú fatörzseket helyeztek, azok mellett szépen fel fogok tudni majd kapaszkodni. Ha másképp nem, hát négykézláb. Lefelé sem volt egyszerű, kapaszkodtam, nehogy lecsússzak a mélybe. 

Az Udvarkő-barlang úgy keletkezett, hogy a nyelő kapujához közel a felszín alatt négy-öt járat találkozott. Ezek vize  nagy méretű termet vájt a föld alatt  a mészkőbe. Ezen hatalmas barlangi ürem teteje beszakadt, így felülről nyitottá vált. 

Az üregben több mélyedés, sziklakapu és boltív található. A sziklafalat kalcitkiválások és borsókövek és gömbüstök borítják. 

Feltekintve a barlang mélyéből: mintha a pokolból tekintenénk a mennybe!- Talán ezért is hívja a köznyelv  Dante Poklának.

A kijárat meredélyén végül sikerült az odahelyezett fatörzsek mentén felkapaszkodni. Nem is volt olyan meredek, mint amilyennek felülről látszott. 

A Bükk virágoskertje: Forrás-völgy - április végén

A Bükk virágoskertjének én a Forrás-völgyet nevezem, amióta két éve arra jártunk. Persze ez is egyik frusztrácómhoz tartozott, hogy akkor nem volt lehetőségem kedvem szerint elbóklászni a völgy mélyén, és elmerülni a virágok sűrűjében. Úgy terveztem most keresztül-kasul bejárom a patak menti lápos részt is.

A forrás az út vége felé található vízműházból tör elő. Ezután lefolyik a lejtőn, majd a vízszintes részen szétterül. Itt árnyas, őserdei hangulatú lápos, mocsaras, erdős terület alakult ki. 

Hatalmas acsalapu mező a Flóra-forrás közelében. Már elvirágoztak, de még nem szórták szét fehér pihéiket. 

A Forrás-völgy eleje a Chinon felől. 

Hamarosan egy égeres láperdőben találtam magam. Szeretem az ilyen élőhelyeket. 

A négylevelű farkasszőlőről azt gondolták, gyógyítja a pestist. Egész Európában elterjedt, én mégis most figyeltem fel rá először. Népies nevei a varjúszem (termése kék bogyó, mely szemre emlékeztet), vagy Páris-fű. Erősen mérgező hatású. 

A holdviola nagy számban bontogatta lila virágait az égererdő közepén. 

Forrásszikla nyílása

A Flóra-forrás környéke különleges hangulatú árnyas, hűs tisztás. 

A forrás után lassan az út emelkedni kezd, egy kiszáradt patakmeder mellett halad felfelé. 

Bódító baraboly és holdviola szegélyezi az utat. 

Egyre több a holdviola. Az erdőben erős édeskés, szúrós liliomillat lengedez. Mindenfelől madárcsicsergés hallatszik, amúgy egy lélek sem jár rajtam kívül a környéken. Ennél szebbet és nyugalmasabbat elképzelni is nehéz. 

Kiszáradt patakmeder mésztufa lépcsőkkel. Csapadékos időben ezeken a lejtőkön több zubogón keresztül tör a felszínre a víz. 

Az időszakos patak itt mésztufa formákat alkotott. Most kissé bánatosan néznek ki ezek a formációk.  Nagy esők idején azonban újra víz folyik rajtuk. 

A Felső-forrás közelében nagy vizes terület alakult ki. Sokfelé kidőlt fák nehezítik (vagy segítik?) a mocsár közepére jutást. A mocsári gólyahír alkot itt méteres bokrokat. 

Hirtelen hangokra lettem figyelmes. Több család érkezett megszámlálhatatlan mennyiségű gyerekkel, akik ellepték a forrás környékét és mindent tudni akartak: él-e itt béka, mi a neve ennek a  virágnak és miért nem szabad oda bemenni, és át tudunk-e menni a patakon száraz lábbal, és miért dőltek ki a fák, és a néni miért mászkál rajtuk, ha nekik nem lehet? 

Innen az Udvarkő-barlang felé vettem az irányt.

Majd onnan vissza, a piros jelzésen haladtam lefelé a gerincen az autóm felé, és több kilátópontról is megszemléltem a tájat. 

Ezek a lila virágok most nem a holdviola, hanem a hagymás fogasír gömbjei. 

Kilátás a fák között. 

Szemközta a bükki kisvasút.

A déli fekvésű dolomit sziklagyepen kakukkfű illat lebegett. Mindenféle színes virág nyílt: zsálya, kutyatejek, kakukkfű. 

Kilátás Lillafüred felé.