Körtúra és szüret a Somló-hegyen

Somlóra nagyobb családom szíves invitálására szüretelni érkeztünk, ám olyan jól időzítettünk, hogy mire leértünk, a család apraja-nagyja leszedte már az összes szőlőt a tőkékről, nekünk már csak a préselés és a mosogatás maradt, no meg a vidám beszélgetés, és a süti evés. 

Klári és Zsuzsi  részletesen beavatott itteni életük és a borkészítés minden apró mozzanatába. Elképedve hallgattam és néztem munkájuk gyümölcsét, a rendezett birtokot, a borospincében sorakozó hordókat, a szépen ápolt szőlősorokat. S két nőt egész különleges szeretetteljes, nagyon természetes légkör veszi körül, felüdülés volt a társaságukban lenni. 

Somló ősi magyar név, a somfa szóból ered, mely az Árpád korban beborította a hegy tetejét és lejtőit, már messziről látszott, hogy "somlik", vagy "somlott". Más elképzelés szerint a zöld erdőövezetből kiemelkedő kopasz hegytetőt nevezik somló-nak.  Mindenesetre szőlőt már a római korban is termeltek itt. Ismert, hogy I. István király bencés apácamonsotort telepített a Torna patak mellé, és számukra szőlőterülteteket adományozott. 

A Somlói borvidék hazánk legkisebb borvidéke. Bármerre is megyünk a hegyen, egész biztos szőlősorokba és préházakba botlunk, amik közül egyre többet hasznosítanak vendégszállásként is. 

A munka végeztével felkapaszkadtunk a hegytetőre, úgy terveztük, a csúcson éjszakázunk. 

Nem is értem, miért gondoltuk, hogy épp itt,  a nem túl barátságos Szent István szobor lábainál kell sátrat vernünk? Talán itt volt kellő mennyiségű vízszintes terület. 

A tücsökciripelős langyos őszi estén sokáig beszélgettünk tesóimmal a tábortűz mellett. 

Mire aludni tértünk, feltámadt a szél, egész éjjel süvöltött, rázta a sátorlapot. A matracom pedig leeresztett, a földön aludtam. Ennek ellenére végigaludtam az éjszakát, kora hajnalban ébredtem, mert félálomban úgy hallottam, medve bóklászik a sátor körül. Csak akkor nyugodtam meg, amikor hangos trombitálással kifújta az orrát. 

Úgy terveztük, a napkeltét a várból nézzük meg, majd teszünk egy sétát a régi vulkáni kúp peremén.  

A várat valószínűleg a tatárjárás után emelték, írásos emlék azonban csak 1352-ből van.

A távolban a tanúhegyek

Régi pince romja

Visszatérve táborhelyünkre, sátrat bontottunk és leereszkedtünk a  Szent Margit kápolnához. 

A Szent Margit kápolnát Mátyás király idejében a vásárhelyi apácák építtették. Az eredeti gótikus stílus csak nyomokban érhető tetten, ugyanis a templom állapota a török időkben szinte teljesen leromlott, a 18.században építették újjá barokk stílusban.

A kápolna mögött áll egy kisebb, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett kis kápolna, az út mellett pedig Szent Donát szobra áll.

A Balaton-felvidék számos bazaltkúpját bejártam már, jártam a Szent György-hegy bazalt palacsintái alatt, végigjártam a Badacsony vulkáni működésének nyomait, azt hittem, már mindent láttam, amit hazánk tanúhegyei mutatni tudnak. Somló-hegy déli lejtője azonban meglepetést tartogatott. Itt ugyanis be lehet mászni az orgonaoszlopok közé, miközben szőlősorokkal tűzdelt remek panoráma tárul a szemünk elé. Ezt a különleges látványosságot mindenképp útba akartuk még ejteni, mielőtt visszatérünk befejezni szüreti teendőinket. 

A kápolnától alig fél kilométeres kellemes sétát tettünk a szőlőbirtokok között kanyargó aszfaltúton.

Elhaladtunk A 300 éves védett hársfa előtt, melyet 1983-ban villámcsapás ért, tövéből azonban sarjak fakadtak, méteres fakerítéssel vették körül. 

A legtöbb helyen már vége volt a szüretnek, de a levelek még dúsan zöldeltek a tőkéken. 

A kora reggeli időpontnak köszönhetően a pincészetek még zárva voltak, szinte csak mi bóklásztunk a hegyen. 

Az út mentén, illetve a szőlősorok tetején barátságos présházak sorakoztak. Volt újabb építésű, szépen felújított, népi barokk stílusban épült íves homlokzatú épület (valószínűleg a XVIII. századból). 

A legjobban mégis ez a borostyánnal befuttatott és a Szobrász Pince tetszett a legjobban. Ez utóbbi állítólag Somló-hegy jelképe lett az idők folyamán. Nagyon látványos épület, meglehetősen ramaty állapotban, amit sajnálkozva szemléltünk. 

A Kőkonyhához két birtok szőlősorai között vezet fel egy kővel szegélyezett ösvény. 

Izgalmas érzés bemászni a bazaltoszlopok közé. 

 

Árvíz után

Az alábbi képek közül az első három csaknem ugyanazon a helyen és egyazon perspektívából készült. Az utolsó kedd reggel, munkába menet, itt már épp tisztítják a sártól a rakpartot. 

Az alábbi képsorozaton az árvíz előtt, alatt, utáni képek láthatók. Az 1. kép egy héttel ezelőtt készült, a rakpartot már épp lezárták, de a víz még nem érte el. Szintén munkából hazafelé álltam meg fotózni. Budapest népe birtokba vette, és szinte ünnepi, izgatott hangulat uralkodott a Duna mellett.  2. kép pénteken, az ár tetőzése előtt fél nappal, a harmadik pedig ezen a héten kedden, az ár elvonult, takarítják a rakpartot. A 4. kép pedig akkor készült, amikor az autók újra használhatják a rakpartot.  

Az alábbi képsorozaton azt is érdemes megfigyelni, hogy az első két képen a parlament alig látszik ki a Duna vízszintje miatt megemelkedett hajó fölött.

A Duna ajándéka: 1. finom iszapréteg kb 5 centis rétegben teríti az utat, partot, hétvégén még eláraztott játszóteret.

A Duna ajándéka: 2. visszamaradt uszadékhalom.

Oszlatják az uszadékot. 

Budapesti népek és az áradó Duna

Péntek délután volt lehetőségem végigtekerni a budai rakpart feletti korzón. A Lágymányosi-öböltől a Petőfi hídig nem volt tömeg, utána azonban gyakorlatilag a fél Budapest a Dunára volt kíváncsi és ott tekergett. Az emberek bámuldozva andalogtak, ücsörögtek a lépcsőkön, sütkéreztek a vénasszonyok nyarának napfényében. Nézték a tovasuhanó, hatalmas víztömeget. 

Ahogy a védfal mellett tekertem eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy biztonságban vagyunk mögötte! Még ma sem mindenhol van ez így Magyarországon sem. Rémisztő lehet, amikor ez az áradat felkészületlenül ér és elsodorja a házadat, jószágaidat, a nyarad, vagy akár az életed munkáját.

Most inkább csak az anyukák szájából elhangzó figyelmeztetés tűnt vészjóslóan: Nem szabad a vízbe lépni! Ilyenkor rögtön kerestem, kinek szól a figyelmeztetés, hátha lesz  jó fotótéma. Lett is!

Érdekes megfigyelni, hogy a gyerekek miképp reagáltak a szülői figyelmeztetésre. Voltak, akik leblokkoltak, ahogy elhangzott a tiltó szó, egy lépést sem mertek tenni tovább, csak vágyódva nézték a vizet. Mások igyekeztek szófogadóan nem vizesek lenni, de kapcsolatba kerültek a Dunával, pancsoltak, majd kicsit le is fröcskölték egymást. Anyuka végül levette róluk a cipőt, önfeledten pacsálhattak a vízben. Nem haltak bele!

Volt, akit a szülei biztattak és megtapasztalhatta, milyen klassz dolog bringával hasítani a vizet. Még videó is készült róla. 

Másoknak nem volt szükségük szülői engedélyre, az urat én kértem meg, hogy egy fotó erejéig hajtson bele a vízbe. Szívesen megtette, de a fotó sajna mégsem lett olyan, amilyet szerettem volna. Elbénáztam. 

Tetőzik az árvíz Budapesten

Árvíz Budapesten

Lágymányosi - öböl

Lágymányosi - öböl

Lágymányosi  híd

Rakpart a Petőfi hídnál

Úszójárda

Milyen a víz? 

Erzsébet hídnál

Várkert Bazárnál

Gyalogosátkelő víz alatt

Úszó kivilágítás

Sebességkorlátozás

Árvízhelyzet

A hírek szerint szombatra megközelítjük a 2013-as nagy árvíz szintjét, a Duna 850 méteren tetőzik Budapestnél. A rakpartokat lezárták, így kiélveztem, hogy munkába menet lámpák és zebrákon való átkelések nélkül, sima úton suhanhattam célom felé, egész az Újpesti vasúti hídig. Reggel még átlagosan jó méter hiányzott ahhoz, hogy elöntse a víz a rakpartot, délutánra már sok helyen az út szélét nyaldosta a víz. Délután pedig megtelet a rakpart, illetve csaknem minen budapesti Duna part. Emberek bámészkodtak, nézték a Nagy Vizet.

 

Csaknem ugyanarról a helyről pár nappal később,a Duna tetőzésekor: