Nagy-Szénástól az Ördögoltárig

Nagykovácsi, Szeles út végén parkoltuk le az autót, és vágtunk neki az általam már jól ismert ösvénynek. Jó meredek kapaszkodó vezet fel a Nagy-Szénás tetejére, számtalanszor megjártuk már, amióta szüleim Nagykovácsiban laknak. Szinte mindig jár a szél a csúcson, a kereszthez felérve többnyire feltettük a kapucnit, összehúztuk magunkon a kabátot, bármennyire is kimelegedtünk felfelé. Most azonban nem mozdult a levegő, a távolban szép párafelhők ültek meg a völgyben. 

Rendszerint innen visszafordulunk, hogy folytassuk a Nagy Családi Étkezést, most azonban a leereszkedtünk a völgybe a Kis-Szénás felé. 

Málló hegyoldalon, meszes sziklagyepen ereszkedtünk le, majd felkapaszkodtunk a Disznófő sziklavonulatai felé. 

Ekkorra kisütött a nap, a levegő párája azonban a távoli hegyeket áttetsző búrába vonta. 

Az őszi erdő utolsó színes leveleit még megtaláltuk ebben a szép bükkösben. 

Hamarosan elértük Pilisborosjenő  szélét, ahol rákanyarodtunk az Ördögoltár-szikla dolomitba vájt formációja felé. 

Valamikor a terület szovjet lőtérként funkcionált, ennek köszönhető a sziklába vájt cirill betűs felirat. 

A feliraton kívül szép számban találunk  hévizes oldási üregeket és karsztos kiválásokat - borsóköveket - is. 

Visszafelé rátértünk a kék jelzésre. Elhaladtunk az Erzsébet-kút mellett. 

Mire a Nagy-Szénásra értünk, csaknem  a párás ködfelhő alá ért a nap. Percek múlva fényárba borította a csúcsot. 

Mesehősök a budai rakparton - újra Kolodko szobrok nyomában

A pesti oldal felfedezése után több mint egy hónapot kellett várnunk, míg újra nyakunkba kaptuk a várost és szobrok után kutattunk. 

Mivel már korán sötétedik, így csak a budai rakparton tekertünk végig, ám itt meglepően sok kis mesehős  remekmű bámulja a Parlamentet, a remekműveket pedig a turisták véget nem érő sora. 

Mekk Elek szobra 

Helyszín: Széll Kálmán tér egyik lépcsőjének alján, a korlát mellett ücsörög. 

Ugyancsak vigyázni kellett, hogy a lépcső előtt vezető kerékpárúton haladó bicajosok ne sodorjanak el a nagy nézelődés közben. Kezében egy Moszkva tér feliratú táblát és egy fúrógépet  szorongat. A hidegre való tekintettel valaki egy sállal is ellátta. 

Miért épp itt áll ez a szobrocska? Nos, a bábu eredetijének készítője, Koós István itt lakott, az egykori Moszkva téren. 

Egyszer volt Budán kutyavásár

Helyszín: I., Batthyány utca és a hattyú utca találkozása
Itt aztán tobzódtunk a szobrokban! Egyetlen téren 4 szobrot, sőt egy egész kosárnyi kutyát is meg kellett találnunk!

Sőt, a szemfülesek még Mátyás király portréját is felfedezhetik...

 

Trabant

Helyszín: Slachta Margit rakpart, Margit-híd budai hídfője

Szomorú tank

Helyszín: Bem rakpart, Batthyány tér villamosmegállójának közelében 

Ez a kis mesehős meglehetősen bánatosan bámulja a parlementet, amire ugye nem lő soha!

Főkukac

Helyszín: Bem rakpart, Halász utcai megálló.

Megszemléltem a reggeli órákban, a kékóra fényeiben, mindig az alkalomhoz illőn öltözve bámulta a túloldalt. Szinte csak termetes orra látszott ki a sál alól. Szerintem örült, hogy senki nem veti a közeli Dunába. 

Állítólag Kolodko Mihály a Nagy ho-ho-ho horgász rajzfilmsorozatból tanult meg magyarul. 

 

Rubik-kocka

Helszín: Bem rakpart, a Főkukac közelében lévő lépcső kőkorlátján. 

Az oroszok már a spájzban vannak!

Helyszín: Bem rakpart, Várkert Bazár előtt. 

Egyáltalán nem egyszerű fotózni ezt a szobrocskát, sehogy sem akar jól esni a figurára a fény. Végülis nem fotózni kell, hanem megtalálni, nézegetni.

No meg elmesélni a 'Tizedes meg a többiek' emlékezetes jeleneteit, mert kiderült, hogy azt nem is ismeri a gyermeked...

Sinkovics Imre arcán megjelenő döbbenet a jelent végén -  pont ugyanaz az érzés, amit 2022-ben az ukrán-orosz háború hallatán éreztünk. 

L'ecsó-patkány

Helyszín: Bem-rakpart, Erzsébet-híd lábánál

Kolodko itt Bansky-ra reflektál, aki szívesen készít patkány graffitiket. L'ecso-t épp egy elég veszélyesnek tűnő fekete macska lesi...

Kockásfülű nyúl

Helyszín: Turul madár szobor, Vár

folyamatban...

Ködpára és napsütés a Spartacus ösvényen

Délelőtt a belvárosban még sűrű ködben araszoltunk Pilisszentlászló felé. Elhagyva azonban Szentendrét ragyogó napsütésben értünk a jelzett falu focipályája mellé. Leparkolva az autót a többi ott sorakozó járgány mellé, vidáman indultunk útnak a zöld jelzésen. 

Ahhoz képest, hogy mennyi autó ált az út mellett, meglepően kevés kiránduló csapattal találkoztunk. Az erdő csodaszép őszi színekben pompázott, nyoma sem volt a ködnek.

Hátranézve meglepve tapasztaltuk, hogy az erdőbe beszűrődő fény  selymes csóvákba vonja a fákat. 

A völgy még vastag felhőpaplanba takarózott, pedig már dél felé járt az idő. 

Az egykori vadászösvény végén nem látszott a táj. Valahol ott kanyarog a Duna is a köd alatt. 

A meredek sziklafalból szinte vízszintesen kezdett kinőni ez a fa. 

Vakító sárga színekben pompázik a bükkös. Izgalmas volt a lombkorona és az ezüstös törzsek kontrasztja.

A Jenő kunyhótól erdészeti úton, aranyfényű tölgyerdőn keresztül vezetett az utunk. 

Leereszkedtünk a Lepence - patak völgyébe. 

Jé! - itt már jártam egyszer. 

Végül az erdészeti út a  hegy lábánál vezetett ki. Épp  naplementekor érkeztünk vissza  a focipályához. Ez az elhagyott lakókocsi meglehetősen szürreális látványt nyújtott. 

Hallevél

 

Falusi macskák

 

És a fák mennek, mennek, lassan vánszorognak...

 

Háromhuta erdeiben

Őszi zempléni kalandozásunk harmadik napjára panorámatúrát terveztem, amit az időjárás előző nap még támogatni látszott. Reggelre kelve azonban újra ködös szotty fogadott. Sebaj, hátha kisüt a nap, mire felérünk! - felkiáltással nekivágtunk az útnak a sárga jelzésen Középhutától a Sólyom-bérc felé.

A falu házai itt is lenyűgöztek, örültem, hogy az első métereket a falu főutcáján tettük meg, kávézót keresve. Amit meg is találtunk, de zárva volt. 

Így aztán átkeltünk a hídon és nekivágtunk a ködös hegynek. 

A gombaszezon lecsengőben volt, az elmúlt napokban talált gombák igencsak megviselt állapotúak voltak. Így aztán nagyon megörültem, amikor a meredek hegyoldalban ezt a hatalmas piruló galóca kalapot megláttam felülről. 

Hamarosan elértük a Mlaka-rétet, ami a nyári túránkról már ismerős hely volt. 

Ilyen szép harkálytintagombák növögettek a rét szélén. 

Letértünka Sólyom-bérc felé, bár nem sok reményét láttuk a panorámának. 

Az út azonban gyönyörű bükkerdőben vezet fel a bércre, ami a ködös időben még szebb volt. 

A csúcs szikláinál visszalapoztunk emlékeinkben a nyári kilátáshoz, szerencsére emlékeink nem voltak oly ködösek, mint az itteni látvány, majd elindultunk a Kerek-kő felé. 

A kerek-kői elágazásnál úgy döntöttünk, semmi esély arra, hogy oszlik a köd, így mégiscsak lefelé vettük az irányt egy erdészeti úton a Tolcsva-patak felé. 

A patak mellett a kék négyzet jelzés meglepő módon sajna  egy lehangoló  fekete murvás úton vezet. Az erdő azonban még mindig lenyűgözött, nem tudtam betelni a látvánnyal. 

Egy kidőlt fánál leültünk ebédelni, ami azért volt tiszta szerencse, mert így szinte véletlenül  rátaláltunk a zöld kör jelzésre, amire terveim szerint rá akartunk térni.

Az ösvény kezdetben emelkedik, majd elvezet egy óriás tuja mellett. Innentől kezdve pedig fenyősorral  szegélyezett úton ereszkedik alá. 

Az óriás tuja kerülete 3 és fél méter, magasságára vonatkozóan nem találtam adatot, rejtély, hogy került ide, legalábbis a Mindent Tudó Interneten sem találtam vonatkozó információt. Érzésem szerint talán az egykori vadászkastély ura telepíthette ide, és a hozzá vezető utat fenyőkkel szegélyezte. 

Elértük térképen is jelzett fenyőerdőt. Hatalmas erdei fenyők ezüstös törzse alkotott kontrasztot az aranyló levelekkel és a fűfélékkel. 

Találtunk légyölő galócát is. 

Sőt, ízletes rizike is ott rejtőzködött a fenyőtűk takarásában. 

Innen már nyílegyenesen vezetett az út vissza a faluba, leértünk a ködvonal alá, és a végső ereszkedés során még megmutatta magát a zempléni panoráma egy kis szelete is.