Hajnali fényfestés

A nyár utolsó forró estéjét kihasználva, Ásványráró közelében vertem tanyát, a Duna mellett. Az éjszaka kellemesen meleg volt, a sátorban sem nagyon volt szükség takaróra. A víz sötétjén  millió csillag fénye szikrázott, a part menti rétet és a fákat a Hold keskeny sarlója világította be. 

A távolból idehallatszott a záráson lezúduló víz tompa robaja. Időnként rikoltó madár hangja hasított az éjszakába, majd megszólalt egy szarvas is. Mély, öblös hangja hosszan elnyújtva érkezett hozzám a vízen át. Néha kicsit cifrázta, aztán elpihent. Néhány óra múlva más ütemben és hangnemben kezdte újra, de látszott, hogy még csak készül a nagy, egész éjszakás bőgésre. 

Elaludtam. Hajnalban, még nem is pirkadt, épp színeset álmodtam, amikor éreztem, hogy valaki átölel hátulról, ami azért volt nagyon ijesztő, mert úgy hittem, egyedül vagyok a sátorban. Riadtan ébredtem, mozdulni sem mertem, figyeltem az idegen lélegzését és vártam, mikor nehezedik rám jobban a keze. 

Nem nehezedett és nem lélegzett. 

Hm. Lehet, hogy ezt is  csak álmodtam? 

Lassan megfordultam, és azt láttam, hogy nincs ott senki.  

Épp álomba ringatott volna a távolból újra beszűrődő bőgés hangja, amikor két autó parkolt le a sátor mellett, horgászok szálltak ki belőle és halk duruzsolással felállították pecabotjaikat. 

Kiröppent az álom a szememből, és sétára indultam a parton. 

Szép hajnal volt: csupa pára, felszálló köd, aranyló fénynel előbukkanó nap. Hirtelen ráébredtem, milyen régen nem volt részem ilyen csodaszép kora reggeli élményben. 

Pára a rét felett és a hajnali harmat

Virágzó káka ködben és alig fél óra múlva hajnali napfényben fürödve. 

Haramatos pókhálós

 Reggeli idill tehenekkel

Tehenek és a gulyás a ködben