Késő ősz

 

Bolognai árkádok

Ha Bologna városáról egyetlen szót mondhatnék, akkor az az "árkád" lenne. Szinte minden házhoz tartozik egy árkádsor, ami a járdát fedi. Ez határozza meg alapvetően az utcaképet. Szinte minden kornak megvanak a jellegzetes árkád oszlopai.

A Basilica Santuario Santo Stefano a legrégebbi templom Bolognában, a Jeruzsálemi-negyedben, az 5. században épült. 

 

Ez a fa pillérekkel ellátott árkád az én személyes kedvencem. Valószínűleg a XIII. században épült.

 

A  Palazzo Grassi a XIII. században gótikus stílusban emelt épület, gyönyörű fa pillérekkel. 

A Piazza Maggiore XV. században épült  árkádjai alatt barátságos beszélgető terek alakulnak ki.

Kilátás az árkádok alól a tér legnagyobb templomára, a Basilica di San Petronio-ra.

Egy jellegzetes középkori árkádsor, motorokkal "megtűzdelve".

 

Santuario di Madonna di San Luca Bologna  egy domb tetején áll, a város felett 300 méter magasan.  A városból a világ leghosszabb fedett útján (3,8 km)  666 boltívet tartalmazó árkádsoron keresztül érhetjük el.  1674-1793 között épült.

Újabb korok árkádjai

Az oszlopok közül alig látszik a város.

(M)ilyenek az olaszok?

Pár hete Bolognába utaztam egy nagyon kedves kolléganőmmel projekt találkozóra így volt lehetőségem nem csak turistaként tapasztalatokat szereznem az olaszokról. Bologna egyébként sem az a város, amelyik hemzseg a külföldiektől, pláne nem az ősz közepén, így talán a kevésbé külföldiekre specializálódott olasz lélekbe is bepillantást nyerhettünk.

1. Figyelnek egymásra

Mint köztudott, az olaszok nagyon barátságosak. Ezt lépten-nyomon tapasztalhattuk a projekt meetingen is, és az utca emberénél is. Figyelnek egymásra: megállítják a buszt, ha futsz utána, szólnak, ha nyitva maradt a táskád, vagy visszaadják a véletlen a földre potyogtatott tárgyaidat.
Egy alkalommal egy öreg néni szállt fel a buszra. Az utasok azonnal intézkedni kezdtek, ki adja át neki a a helyet. A néni szabadkozott, ő inkább az ajtó közelében állva maradna, de erre esélye sem volt. Hamarosan ajtó melletti ülőhelyet szereztek neki.

2. Motor, kerékpár és busz

Jellemzően biciklivel vagy motorral közlekednek, de remek a buszközlekedés is. Sose kellett 5 percnél többet várnunk! A sofőr pedig nem kíméli sem az utasokat, sem az úton közlekedőket, villám gyorsítás, veszett tempó, hirtelen fékezés. Amúgy olaszosan.  Szóval: kapaszkodni kell!

Egyszer a meeting résztvevőivel sétáltunk a városban. A zebránál a lámpa pirosra váltott. A csoportunk olasz fele habozás nélkül folytatta az útját, majd a zebra közepén megfordultak, és izgatottan és értetlenül integettek, miért álltunk meg,  menjünk már! Mire várunk? Leszűrtük a következtetést: piros= Néz körül és fuss!

3. A  város és az ő tisztasága

Az utcáik rendkívül koszosak. A sok városi séta után meg akartunk kicsit pihenni. A templom előtt elhelyezett ülőalkalmatosságok annyira koszosak voltak, hogy csak az egész napos sétától elgyötört lábunk állapota indokolta, hogy leültünk oda.  A helyiek sokszor az utcán, járdák szélén ücsörögnek. Az sem koszosabb, mint az erre a célra kihelyezett padok!

Egy alkalommal egy rendkívül látványos, már messziről hívogatóan szikrázó fehér ódon lépcsőn akartunk felsétálni a parkba. A lépcsőkön végigcsorgó vizelet és a tömény húgyszaggal keveredett marihuána illat elvette a kedvünket attól, hogy legközelebb is erre sétáljunk.

4. Árkádok és kirakatok

Bologna belvárosának ódon házai, szűk kis utcái között kóborolva szívtuk magunkba a hamisítatlan olasz kisvárosi hangulatot. A járdákat többnyire árkád fedi, ami nyáron remekül véd a nap tűző sugarai ellen. Ilyenkor ősszel ezt az előnyét nem nagyon érzi az ember.

Pár óra tekergés után már úgy éreztem, be vagyok zárva, és semmit nem látok a városból, a koszos falakon, töredezett útburkolaton, a kopott ódon boltíveken, összefirkált oszlopokon és a csillogó kirakatokon kívül.Pedig ilyen szépségeket láthatunk az árkádokon túl:

Az árkádok előnye, hogy figyelmet a kis boltokra irányítja. Művészi elrendezésű hívogató kirakatoknak nagyon nehéz ellenállni!

5. Mutassuk meg magunk!

A kirakatoknál már csak a boltok kínálata vonzóbb. Nem is álltuk meg fotózás (és vásárlás) nélkül! Jellemző az olaszokra, hogy ahelyett, hogy személyiségi jogaikra hivatkozva elzavartak volna minket, egymást hívták: "gyere már, lefotóznak minket"! A vevőre pedig, aki épp nem vette észre a szitu alakulását és belelógott a képbe, csúnyán fintorogtak: mikor megy már odébb, nem látja, hogy fontosabb dolgunk van?

6. Beszéljünk olaszul!

Az utca embere nem beszél angolul. Kicsit se. Viszont nagyon akarnak veled kommunikálni. Mindent megtesznek azért, hogy kapcsolatba kerüljenek veled és elmagyarázzanak valamit. Olaszul. Többször is elismétlik, persze egyre hangosabban.

Mivel nem akartam megsüketülni, elindítottam a megfelelő applikációt  az okos telefonomon, beütöttem a kívánt szót, s mivel agyő rooming díjak, így szinte fillérekért, azonnal megvolt a fordítás. A program ki is ejtette olaszul a szót, én megpróbáltam elismételni. Hatalmas örömujjongás, halleluja, csak hát ugye túl lassan mondtam, el kellett ismételnem gyorsabban is. Még gyorsabban...

7. A kávézókban

Az egyik kávézóban észrevettünk a falon egy feliratot, mely azt részletezte, hogy ha udvariasan rendeled a kávét, olcsóbban kapod, mintha csak úgy odaintesz, hogy "egy kávét!" Látván érdeklődésünket, (és túllépve az első sokkon, melyet az okozott, hogy délután capuccinot rendeltünk) részletesen magyarázták a táblát, amit egyébként pontosan lehetett érteni a mi kevéske olasz tudásunkkal is. Az tulaj annyira belemelegedett a hangos pantomimbe, hogy a később betérő vendégeknek is sorra elújságolta az eseményeket. Így egyre többen és többen magyarázták nekünk a tábla jelentését. Végül még a fotónkhoz is pózolt az időközben befutó férjével együtt. 

8. Az éttermek

Az egész napos városi bolyongás után megéheztünk és szerettünk volna vacsorázni egy hamisítatlan olasz étteremben. No nem olyanban, amelyik nagy csinadrattával hirdeti magát, csillog villog, és lasszóval fogja az arra tévedő turistákat, hanem olyanba, amelyikbe a helyiek járnak. Onnan lehet ezeket megismerni, hogy nem lehet őket megismerni. Nincs előttük sem kiülő terasz, sem előtető, sem reklámtábla. Semmiféle módon nem hívja fel magára a figyelmet. Ha véletlen betévedsz az ajtón, akkor lepukkant retró hangulat fogad, kockás asztalterítőkkel, kb a 60-as évek stílusában. De ide járnak a helyiek. 
Kolléganőm már jó előre gondoskodott arról, hogy ilyen éttermek címének birtokában legyünk. Így a sétától alaposan megéhezve tértünk be a megadott címre délután 5 órakor. A pincér arcára kiült a döbbenet, amikor azt mondtuk vacsorázni szeretnénk. Ez ugyanis 20 óra előtt szentségtörésnek minősül.

Sebaj! Visszajövünk később, addig folytatjuk városi csavargásunkat.  Csak mikor visszamentünk este,  derült ki, hogy a pincér meglepetésében elfelejtette közölni, hogy minden hely foglalt. Ilyen helyekre ugyanis  már jó előre le kell foglalni az asztalt.

Szerencsére a projektpartnerek jóvoltából sikerült mégis egy ilyen étteremben vacsorázni. Rendkívül családias  hangulat fogadott. A tulajdonos és az alkalmazottak rendszerint rokonok, és mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb minőségű ételek kerüljenek az asztalra, barátságosan beszélgetnek veled, persze olaszul. Ha marad valami a tányérodon kétségbeesve tépik meg a szakállukat, és jajveszékelve bizonygatják, hogy vétek egy ilyen ételt otthagyni. Igazuk van! A szívüket is belefőzik.

9. A bolhapiacon

A bolhapiacon a kristálycsillártól kezdve az antik bútorokon át a könyvekig mindenfélét lehet kapni. Az olaszoknak folyton jár a kezük, ha beszélnek. Persze folyton beszélnek, kivéve, ha 

alszanak.

10. Turisták Bologna számtalan tornyának egyikén

Azt hinnéd, hogy a panorámát csodálják, de valójában 10 emberből 9,5 szelfizik.

Szelfiző pár Bologna felett

A torony tetején

V É G E

Piliscsév pincefalu

A Szirtes-tető (Pilis)  lábánál fekvő egyedülálló pincefalu ma közel 300 házból áll. Barátságos házai, kis utcácskái, a házak előtti padok és asztalok nagyon barátságossá teszik. A falu a fejlődő turizmusa jegyében évente többször is szervez fesztivált ide.

Piliscsév is, mint a legtöbb magyar falu, a török háborúk idején elnéptelenedett. A törökök kivonulása után  az esztergomi káptalan birtokába került, egészen 1848-ig, aki szőlőket ültettetett a hegyoldalba és szlovák jobbágyokat telepített ide. A legtöbb pince ebben az időszakban épült, és még most is találunk 100-150 éves pincéket.

Állítólag a  faluban található  olyan épület, mely tetőszerkezete őrzi az egykori építési módot: faszegekkel, fakötéssel megerősített, fa tetőzsaluzattal rendelkező pincék ezek. (Én nem találtam ilyet, de valószínűleg azért, mert nem is kerestem, ezzel az információval már csak a látogatásom után találkoztam. )

A falu rohamosan növekedett, s bár 1738-ban egy pestisjárvány megtizedelte a lakosságot, de a járvány elmúltával ismét szlovák családok költöztek ide. Az I. világháború idején a lakosságnak csupán 10%-a volt magyar, bár az iskolában hivatalosan magyarul tanítottak.

A II. világháborút követő sváb kitelepítés és a csehszlovák-magyar kormány között kötött lakosságcsere-egyezmény egyaránt érintette a falut. Ennek ellenére Piliscsév lakosaink  csaknem fele  ma is szlovák anyanyelvű.

A maiak hangulatában is őrzik a régi pincefalut. A  gazdák igyekeznek a régi házak  felújítását ma is a régi hagyományoknak megfelelően, a régi kövek, anyagok megőrzésével elvégezni. 

A környéken leginkább a nova és az ottelo szőlőfajták teremnek meg, de ma már kevés szőlőbirtok található itt, a borosgazdák a szőlőt messziről hozatják. 

2000-ben megalakult a Piliscsévi Pincefalu Egyesület mintegy 80 fő pincésgazda részvételével. Alapvető céljaik között szerepel 

"a település ritkaságszámba menő borospince együttese épített környezeti értékeinek megóvása, a hagyományos borkészítés megőrzése, a kihalófélben levő szőlőtermesztés újraélesztése. Fontos a kulturált borfogyasztás terjesztése és képviselete is."

Ha már erre jár az ember, érdemes felmászni a közeli hegytetőkre, és letekinteni a tájra a magasból. Igazán varázslatos szépségű!

Források:
A falu története
Egy nagyon jó film a pincefaluról, gazdákról, a borokról és a hagyományokról