Hallgatjuk a csendet. Az erdőben szél sem rezdül. A fák adta árnyékban kellemesen meleg van, de ahova süt a nap, ott tovább szikkasztja az amúgy is száraz avart. Néha nagyot hörpentünk a friss forrásvízzel teli kulacsból, leöblítjük vele az ebéd maradékát.
Szedelőzködünk, megbámuljuk az esőbeálló sörösdoboz foltjait, amikor nagy zörgéssel a levelek alól felugrik a tetőre egy kis fürde gyík. Gyorsan kapaszkodik felfele, majd félig eltűnik a lécek rései között. A beálló belsejébe lóg a felső teste, percekig kapaszkadik ott, hagyja, hogy fotózzam. Nézzük egymást hárman: ő, én, és az objektív. Végül elhatározásra jut, ártalmatlannak ítél, és visszamegy napozni a sörösdoboz folt mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése