A Csodavár a Pádis-fennsík Vár patak völgyének legmélyebben levő pontja. Itt gyűlik össze a vidék vizeinek jelentős hányada. A Vár patak és a Hamlet-barlangból átjutó víztömeg egyesül itt egy hatalmas dolinában, hogy majd a Csodavár barlangrendszeren keresztül a Galbina-forrásnál bukkannnak ismét a felszínre. A barlangrendszer monumentális szája 73 méter magas és 30 méter széles,az ember apró hangyának érzi magát már a látványtól is, hát még a vizek okozta robaj, melyet a a sziklafalak visszavernek!
Ide indultunk Pádisról, a szállásunkról, de először a közeli forrásból feltöltöttük vízkészleteinket.
A Ponor-rétet jó érzékkel "kiterveztem" a túraútvonalról sajna, pedig arról is csodákat írnak. Egy másik úton terveztem az odautat, a Hamlet-barlang felé, és egy harmadikon a visszautat. Sebaj, lesz miért visszajönni jövőre!
Az út azonban így is csodaszép volt. Bár az első 1 km még köves, napos szekérúton vitt, de aztán rátértünk az erdei ösvényekre.
Talán az odavezető út tetszett nekem a legjobban egész Pádisi nyaralásunk során.
Égig érő fenyőerdők puha, süppedős, sokszor mohás talaján lépkedtünk. Majd fenyővel szegélyezett zöld rétek következtek, íves lankákkal, birkanyájjal, szabadon legelésző tehenekkel.
Egy ponton a térkép egy forrást mutatott jobb kéz felől kb 500 méterre. Egy folyó mellett haladt a rejtekes ösvény, majd elértük a forrást: a folyó egy barlangból tört elő.
Hamlet-barlang
Kb. 6 km után értük el a Hamlet-barlangot. Bemásztunk ameddig tudtunk, hűsöltünk, hallgattuk a víz robáját miként verik vissza a sziklafalak.
Csodavár
Innen már közel volt a Csodavár, hamarosan elértük a dolina szélét, ahol megkezdtük az izgalmas leereszkedést a mélybe a láncokkal segített kőtörmelékes úton.
 |
| A barlang bejárata előtt egy sziklából nőtt ki ez a fenyő. |
 |
| Ereszkedés a barlanghoz. Felülről figyeltük, amint tesóm lelkesen bejárja a barlang elejét. |
 |
| Ember és barlang |
Innen egy függőleges létrán kapaszkodtunk feljebb, majd a sziklafalba vájt keskeny kavicsos ösvényen sétáltunk át a következő barlanghoz. Gábor ide is lement, mi pedig aggódva hallgattuk a közeledő dörgést.
Újabb meredek kapaszkodó következett, és mg az eső előtt sikerült kiakapaszkodni a töbörből. Esőkabátot húztunk, és haladtunk tovább a kék jelzésen a Glavoj-rét felé.
Újabb érdekes sziklaformáció.
Mire a Glavoj-rétre értünk elállt az eső. A réten sátorozók tömege, egy ABC, két ivós-evős hely, meg néhány telepített Toi-toi WC volt. Mindenfelé, még a sátorok között is tehenek legeltek. Szárítkoztunk, söröztünk.
Galbina-szirt
Viszonylag korán volt még ahhoz, hogy visszamenjünk a szállásra, így javasoltam, hogy a sárga jelzésen kapaszkodjunk fel a Galbina-szirtre, az csupán 2 km ide, alig 200m szint. Lelkesen kászálódtunk fel és vágutnk neki az újabb kapaszkadónak.
A szirtről belátni a hegyek közé, a mélység húz magával, a nap melegen sütött, bámészkodtunk, gyönyörködtünk, és megérkeztek a telóra az üzenetek, mert végre volt térerő!
Innen átbaktattunk az Eszkimó-barlanghoz, ahova sajnos nem lehetett bejutni, de még eszkimó urat sem láttuk a rácsok mögött. Így aztán visszakanyarodtunk a Glavoj-rétre, ahonnan már csak 3 km választott el a jól megérdemelt vacsorától. Igaz az első pár száz méteren ismét brutál emelkedő várt ránk, amit már szívesen kihagytam volna, így 17 fárasztó km után. Végül felvánszorogtunk a fennsíkra, és itt már a csendesen hullámzó táj késő délutáni fényekben fürdő látványától eltelve, részemről mezitláb érkeztünk a köves makadámútra, ahol újra visszavettem a cipőt, és pikk-pakk már otthon is voltunk.
A Locus összesen 20 km-t mért, és 1700 körüli szintet. Ez utóbbit egyszerűen nem akarom elhinni, bár tényleg sokat emelkedtünk fel és le, de azt képzelem, sokkal sokkal fáradtabbak lettünk volna ekkora szint megtétele után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése