Eső, szél és pirosló hunyor

Ugyan csak futó záporokat jósolt az időjárás előrejelzés, mégis megállás nélkül esett. Mit esett! Zuhogott az eső. Az erős szél az arcomba fújta, nagy patakokban csorgott rólam a jeges ár. Befújta még az esőkabát alá is. Én mégis elszántan menetem: meg akarom találni a pirosló hunyort. Idén rekord korán bújtak elő a kora tavaszi virágok. 

Mire az eső leárt már borsszem méretű jéggé vált. Majd békésen megpihent végre a puha mohán. 

A hóvirágok fehér bimbói már messziről világítottak a barna avarszőnyeg közül. 

Elszántan hasaltam a magammal hozott vízhatlan valamin a virágok előtt. 

Sokáig bolyongtam a patak partján, meresztgettem a  szemem, már-már azt hittem, mégsem bújtak még ki a hunyorok! Aztán végül megtaláltam őket: alig lehetett észrevenni a lapuló bimbókat az avar között. 

Dézi szerint az egész virágfotózás még napsütésben is hülyeség, hát még esőben!
Lassanként kezdtem osztani a véleményét: vízhatlan nadrágomat még ugyan védte az esőkabát és a kamásli is, mégis térdtől lassan elkezdett szivárogni a víz felfelé és lefelé is. Már úgy remegtem, mint a kutya, bokától derékig cuppogott a nadrágom alatt a víz. 

Végre találtam egy teljesen kinyílt példányt, hasaltam, fotóztam, küldetést teljesítettem, rohamléptekben vágtáztunk Dézivel az autó felé, és irány a forró fürdő és a nagymosás odahaza!