Kellemesen meleg, nyárias nap kicsalogatta a kétlábúakat a szigetre. Az erdő mellett vezető széles útról vidám beszélgetések, kacagások zaja szűrődött le a vízig. Mások a part menti öblökben ücsörögtek, horgásztak, tüzet raktak, vagy csak a vizet bámulták. A nap közben megtette égi útja nagy részét, már csak a fák törzse között, egész alacsonyan szűrődött át egy-egy utolsó fénysugár.
A Folyami Odú bejárata alól halk nyöszörgés és rágcsálás hallatszott. Ébredezett a hódcsalád.
Elsőnek Hódnagy dugta ki az orrát, majd hamarosan követte őt Grumi és Murmi is. Tettek egy kört az otthonuk melletti kis öbölben, majd elindultak lefelé a Folyón.
Végül Szuszka és Cserke is megjelent a fa alatt. Óvatosan nyújtogatták nyakukat, nézelődtek.
- Olyan hangos ma az erdő. - jegyezte meg Szuszka.
- Talán erre nem jön senki. - reménykedett Cserke és kiúszott a fa alól.
Ám ekkor nagy trappolással egy fiatal kétlábú érkezett. Izgatottan figyelte a vizet és kimászott a hódlakást képező, mélyen a Folyó fölé nyúló fatörzs végéig. A két hódgyerek hangtalanul merült a víz alá, és meglapult a nagy ágak árnyékában.
Eközben a kétlábú megpróbálta az ágak közé akadt kis hajóját kiszabadítani. Lábával addig piszkálgatta, amíg az kiszabadult, és megindult lefelé a folyón. Ekkor visszamászott a fatörzsön, és követte hajóját a Folyó mentén.
Egy darabig semmi nem mozdult a lak körül, majd megjelent Cserke. Óvatosan pislogott ki a fatörzsek közül.
- Hahó! Nincs már itt senki! Kijöhetsz! - szólongatta testvérét. - Nézd, mekkora ág van itt! - indult meg a part felé.
Boldogan fúrta magát az illatos levelek közé.
- Jobb lesz, ha a vízben fogyasztom el. - gondolta és a Folyó felé vonszolta a hatalmas ágat.
- Gyere már Szuszka, együtt sokkal jobb rágcsálni! - nyaggatta testvérét.
Szuszka végül kibújt rejtekéből. Örömmel üdvözölték egymást és vidám falatozásba kezdtek.
Közben Hódanyó is megjelent a Lak bejáratánál.
- Anya! - rohant oda hozzá Szuszka, amikor észrevette. - Képzeld nagyon veszélyes volt itt. Valami a házunk tetején mászkált! - újságolta izgatottan. - Annyira féletem!
- Láttam, ügyesen elrejtőztél! - mondta, majd gyöngéden végigharapdálta gyermeke hátát.
Szuszka megnyugodva folytatta a rágcsálást Hódanyó mellett.
- A nagyok már biztos lent a Folyón találtak valami finomat. Gyertek, keressük meg! - indítványozta Cserke.
- Menj előre, hamarosan követünk mi is, csak még elrágom ezt az utolsó falatot. - válaszolta Hódanyó.
A Folyó békés volt, lassan hömpölygött medrében. A parton azonban mindenfelé kétlábúak nézelődtek.
- Húzódjunk beljebb, odáig nem tudnak bejönni, és a víz sodrása is nagyobb. - javasolta Szuszka.
- Juhúúú, milyen gyorsan haladunk! - örvendezett Cserke.
- Nézd, ott vannak a többiek! - mondta Szuszka a part közelében békésen eszegető hódokat meglátva.
Nagy farkcsapásokkal épp a csoport közepébe érkeztek. Cserke izgatottan mesélte, mi történt a házuk körül, Szuszka pedig Hódnagyra mászott.
- Te elkergetted volna, ugye? - kérdezte remegő hangon.
- Azt talán nem, de hozzád bújtam volna, hogy ne félj annyira. - simította végig lágyan lánya bundáját Hódnagy.
Szuszka átölelte, és halkan nyöszörgött.
- Na gyere, kicsit végigsimogatlak! - mondta csendesen.
- Ha Szuszka megnyugszik, elindulhatunk végre? - türelmetlenkedett Gurmi. - Arra lefelé még annyi illatos fa vár ránk!
- Ha teljesen besötétedik, elindulunk. - toppant be Hódanyó, és ő is megsimogatta még egyszer lányát.
Közben a partról sem érkeztek már hangok, minden elcsendesedett. A hold sem bújt elő a felhők mögül, sötét, fekete éj ereszkedett a Folyóra.
- Így legalább senki sem láthat bennünket - szuszogta teljesen megnyugodva Szuszka.
A hódcsalád éjszakai portyára indult.
