Az éjszakák még mindig hosszúak voltak. Korán sötétedett, és reggel sokára világosodott. Ez az éj azonban különösen sötét volt. Hatalmas felhők takarták a holdat és a csillagok fénye is alig szűrődött át rajtuk. A hajnal gyenge fuvallattal vonult végig a Folyón, a felhők szakadozni kezdtek, apró rések nyíltak közöttük. Mire a nap első sugara felbukkant a túlsó part fái mögött, már csak alig néhány felhőfoszlány maradt az égen.
A Folyó mellett az ősszel kidöntött nagy fák alatt a télen felgyülemlett hordalék ágak kényelmes és biztonságos vizen lebegő terasszá alakultak. Ezen a reggelen szokatlanul vörös fényben fürdött. Szeretett itt tanyázni a család a világosság ellenére is. A Teraszon mindenkinek jutott hely és elég élelem is. Veszély esetén pedig pillanatok alatt a himbálózó fatörzsek alatt teremhettek, ahol már nem találhatott rájuk senki.
A Terasz melletti kis öböl is biztonságos helynek számított. A magas partról senki nem ereszkedhetett le oda észrevétlenül. Szívesen úszkáltak a két kidőlt fa között részen, akkor is, miután már felkelt a nap.
De volt egy másik partszakasz. Nyitottabb, ezért sokkal veszélyesebb. Ide csak a legnagyobb sötétségben merészkedtek, mert a kétlábúak is gyakran megjelentek erre.
Ezen a reggelen Gurmi különlegesen finom falatokat vélt felfedezni középtájon. Ahogy belemerült a rágcsálásba, észre sem vette, hogy világosodik.
Nem messze tőle Murmi úszott el felfelé a Folyón. Halkan figyelmeztette testvérét:
– Ideje lenne visszajönni – szólt. – A part ilyenkor nem biztonságos.
Gurmi csak morrantott válaszul, és rendíthetetlenül rágcsált tovább.
Egyszer csak a szárazföld belsejéből zaj hallatszott. Egy négylábú rohant ki a fák közül, egyenesen a víz felé. Hangosan csaholt, a hang végigfutott a folyó felett. Olyan gyorsan száguldott a víz felé, hogy Gurminak ideje sem volt a vízbe vetni magát.
Dermedten ült, bottal a mancsában.
A négylábú egész közel ért, megállt Gurmi előtt. Hangosan ugatott, Gurmi ijedten fújtatott felé. A nagy hangzavarra a kétlábúak is kiabálni kezdtek. A levegő megtelt zajjal és félelemmel.
Gurmi pedig végre megmozdult. Ijedt vágtázással vetette magát a mélyebb víz felé, farkával nagyokat csapott, megpróbálta elijeszteni támadóját.
Sikerült! Végre a víz alatt úszott a Folyami Odú felé.
- Mondtam, hogy világosban nem megyünk ki a nyílt partra! - korholta Hódanyó, mikor hazaért. Túl sokan járnak arrafelé.
- Nem volt olyan veszélyes... - hebegte Gurmi. - Megharaptam annak az ugatónak az orrát!
- Haraptad ám a forró levegőt! - nevetett Cserke - a Teraszról láttam az egészet.
Gurmi megszeppenve lapított a vízben, még mindig hangosan kalapált a szíve, és most először nem volt kedve visszavágni.
- Körül kell nézni a határainkon. - mondta komoran Hódnagy - Ki tudja, ki mászkál még errefelé. - Elindult a part mentén lefelé a folyón.
- Elkísérlek - szegődött mellé Cserke.
Időnként megállt, kicammogott a partra, végigszimatolta a köveket. A part menti kidőlt fákat óvatosan megharapdálta a fogával.
- Itt la-kik Hód-nagy. - olvasta ki Cserke a jelet.
- Itt bizony! Ez a mi terülteünk. Jobb, ha minden négylábú tudja ezt.
- Gondolod, hogy a csaholók tudnak hódrágást olvasni?
- Azt nem tudom, de a szagunkat talán megérzik. Azzal felmászott egy nagyobb kőre, és két hátsó lába közötti pézsmazsákból illatanyagot helyezett el rajta. Majd visszabaktatott a folyóba, és úszott tovább, a következő jelölőpontig.
Mire bejárták a területet a nap magasan járt égen. Ideje volt hazatérni a többiekhez, akik már az igazak álmát aludták biztonságos otthonukban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése