Párom tavaly, a születésnapjára kapott a Szent Orbán Erdei Hotelbe két főre, két éjszakára szóló ajándékutalványt. Reméltem, hogy velem akar majd elmenni oda, bár voltak kétségeim. Ő ugyanis inkább a szaunázásra szavazott, én pedig a kirándulásra. Végül úgy tűnt, összeegyeztethető a két elképzelés, és megpróbáltunk időpontot találni a közös kikapcsolódáshoz.
Az utalvány azonban olyan jól van kitalálva, hogy a tanítási szünetekben nem váltható be. Két tanárember esetén ez egyáltalán nem szerencsés, hozzátéve, hogy mindketten dolgozunk szombatonként, cserében pedig hétközben máskor van a szabadnapunk. Szabadságot kivenni? Nem illdomos, mivel akkor a kollégákra teszünk extra terheket a helyettesítésekkel.
Így aztán egyre halogattuk, sehogy sem tudtunk közös időpontot találni. Ugyanakkor húsvét után lejár a beutaló, nem tologathattuk tovább: lesz, ami lesz, elmegyünk!
És mit ad Isten? Megtaláltuk azt az egyetlen hétvégét az egész tavalyi év vonatkozásában, amikor három napig esett az eső, és fújt a szél.
De mi már ezt sem bántuk! Nagyon örültünk a kikapcsolódásnak, a wellness lehetőségeknek, a jó ételeknek, én pedig leginkább az erdőnek, a nyugalomnak és a sok alvásnak.
Érkezésünk napján a Nagy Sas-hegyet irányoztuk meg. A sár hangosan cuppogott a lépteink alatt, az eső esett, mi pedig rendíthetetlenül mentünk. Tulajdonképpen örültünk az áztató esőnek, a föld mohón nyelte a lezúduló nedűt. Reméltük, hogy alaposan feltöltődnek a víztározó készletek.
A panorámából ennyi látszott. A csúcs környékén elnyílt kökörcsinek repítőszőrein gömbölyű cseppek hintáztak.
Innen leereszkedtünk a nyeregbe, és a Só-hegy felé vettük az irányt.
Így nézne ki, ha nem szakadó esőben állnánk a csúcson. Nekem azonban így is tetszettek a hegy előtt gomolygó fellegek.
Szép számban nyílt a kutyatej, kankalin és az apró nőszirom.
Alig 8 km-es körtúra után tértünk be a szállásunkra, ahol vetett ágy, bőséges vacsora és forró szauna várt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése