2014. december 9., kedd

Kutyám

A kosarából fülét hegyezve lesi, hogy a másik szobában a farmeremet húzom-e fel, vagy szoknyát? Már a ruha susogásából tudja, hogy van-e esély egy kisebb kalandra. Aztán tágra meredt szemmel figyeli: nyúlok-e vajon a nagy szürke táskámért, amiben a fényképezőgépem van? Halkan odavetem neki: Te is jössz! 
Már ugrál is boldogan, körmei izgatottan kopognak az előszobakövön. Minduntalan belebotlok, egyszer csaknem átesek rajta, míg készülődök. Nem is csodálkozom ezen, így megy ez minden alkalommal. Aztán mégiscsak leültetem a folyosó végiben. Beszédes szemei azt mondják: de azért viszel ugye? Ne hagyj itt! Ugye nem fogsz elfelejteni?
Persze, hogy nem, induljunk! Fütyülök neki, abban a pillanatban a fény sebességével lódul az ajtó felé, előbb kint van, mint én, bár én csak egy lépésnyire állok, kezemben a kilincs.
Aztán a kocsinál erősen elgondolkodik, hogy beugorjon-e a csomagtartóba? Utálja. Többszöri határozott kérés után aztán méltóztatik elfoglalni a helyét, indulhatunk.
Néha hajlandó modellt ülni. Ez a legnehezebb feladat.

Kezdetben komoly probléma volt, hogy lehasaltam valahol, hogy jobb szögből fotózzam a tájat, vagy a virágokat, és Dézi a legnagyobb lelki nyugalommal csücsült éppen a fényképezőgépem elé. Ilyenkor szépen megbeszéltem vele, hogy ez nem annyira jó ötlet, és csodák-csodája! Megértette! Egész ritkán mászik csak bele így a képbe. Arra viszont nagyon nehéz rávenni, hogy egy adott helyen maradjon, amíg elkészülök a beállításokkal, és a képpel.
Sokszor együtt csodáljuk a tájat

Néha elveszíti a türelmét, és elbóklászik. Itt épp megrészegült a nagy tértől, és körbefutotta a mezőt. Kifáradva tért vissza.

Persze mindig ő az első a csúcson!


Nem szédíti a mély


Vannak helyek azonban, ahol nehéz közlekedni. Ilyenkor mindig a közelembe marad, és kérőn néz rám: Ugye segítesz? Muszáj erre?

Néha ki sem látszik a fűből. Ilyenkor nagyokat szökdécselve próbálja felmérni a terepet:merre tovább?


Imádja a vizet.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon kedves, megkapó írás egy igaz barátságról. Remek fotók a kutyusról, tájakról.
    Az utolsó kép, a kajla fülekkel... megzabálom :)

    VálaszTörlés
  2. A fotók nagyon-nagyon jók, néhány már ismerős korábbról. De most az írásodat szeretném mégis kiemelni. Fantasztikusan megkapó, szinte intim pillanatokról írtál, és öröm volt olvasni, nézni.
    Csak így tovább, ami a fotózást illeti. A kutyusodat pedig mindig szeresd! :)

    VálaszTörlés
  3. Tetszett .. merre van a függőhíd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves András! A függőhíd a Gyadai tanösvényen található, Katalinpuszta határából indul. Érdemes meglátogatni, főleg gyerekekkel kalandos hely: http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2014/08/gyadai-tanosveny-szinesben-es-fekete.html
      http://www.turautak.com/cikkek/turautak/gyadai-tanosveny--katalinpuszta--szendehely-.html

      Törlés
  4. Köszönöm, megnézzük a szünetben

    VálaszTörlés
  5. .. és nekem is kell egy ilyen kutya .. :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Katalin!
    Most találtam rá a blogodra, nagyon szép képeid vannak és jók az írásaid, gratulálok! Egy kérdésem lenne a kutyáddal kapcsolatban!
    Nem lehet, hogy a székesfehérvári menhelyről hoztátok el kb. 6 éve? Nekem van egy nagyjából egy korú, kiköpött ilyen kutyám, Tao-nak hívják. Őt onnan hoztuk el és akkor volt ott egy testvére is (Gyömbérként regisztrálva), aki akár a te Dézid is lehetne! Nagyon vicces lenne, ha ez így lenne.
    Tao alkatra kiköpött Dézi, ugyanúgy őszül a pofája, megvan a kis fehér folt a mellkasán. Jellemre is hasonló (már az alapján, amit írtál): teljesen odavan, ha indulunk valahova (mi futni szoktunk járni) és ha csak annyit lát, hogy a kezemben van a futócucc, ő már teljesen izgatott lesz, sikongat, nem bír magával. A kocsit valamiért ő sem bírja. Egyedül a vizet nem szereti, de ebben mi vagyunk a hibásak, mert egyszer elég keményen megmosdattuk, miután egy békatetembe hempergőzött kiskorában :) Persze ha mi fürdünk egy tóban, akkor mindent megvető bártorsággal veti magát utánunk, hogy "kiszabadítson" :D
    Szóval tudom, milyen egy olyan kutyát magadénak tudni, mint a tiéd! Gratulálok hozzá, sikeres egymásratalálás volt, akárhogy is találkoztatok.
    További jó kirándulást, fotózást, blogolást és kutyázást Neked!
    Üdv,
    Jula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jula!
      Köszönöm a gratulációt, örülök, hogy tetszik!
      Dézit Budapesten, az Illatos úti kutyamenhelyről hoztuk el alig 6 hetesen. Azóta már többször is találkoztunk hasonló kutyákkal, szeritnem már akár új faj is lehetne. Mivel jellemre olyan, mint egy labrador, testalkata pedig inkább vizslára emlékeztet, lehetne az új faj neve mondjuk labzsla, vagy vidor, virador. :)

      Törlés