2013. április 25., csütörtök

Tőzike túra

Szép tavaszi reggel fogadott a kedvenc Beliczay-szigetemen. Imádom ezt a helyet! Kora reggel a lélek sem jár erre, béke van, és nyugalom, a madarak csivitelnek, a békák brekegnek. Ahogy megyünk a víz mellett az úton, sorra elcsendesednek, és hallani a placcsanásokat, amint vízbe ugranak.

A cél, hogy megtaláljam a tőzikéket, és lefotózzam őket.
Az ember először azt hinné, hóvirágot lát, el is csodálkozik, ilyenkor? Április végén? Jó, hogy hosszú volt a tél, de ennyire?  Óriás hóvirág? Hiszen ez csaknem fél méter! És valóban. Bólogató virágai alapján első pillantásra valóban összekeverhetőek a hóvirággal, de a virág leplei egy körben állnak.
Virágai kisebbek, mint  a tavaszi tőzikéé, amilyet még ugyan nem láttam, de bizonyára így van, hiszen a Növényhatározó írta. Azért jó lenne látni is egyet-kettőt. 
Először az árokparton pillantom meg őket. Szép hosszú szárain szerényen bólogatnak a fehér harangocskák.
Egy egész regiment. 

Ahogy megyek tovább az úton egyre nagyobb és sűrűbb lesz az aljnövényzet az erdőben. Legnagyobb sajnálatomra nem látok egyetlen tőzikét sem.
A korai nap már erősen süt, hosszú árnyékokat vetnek a fák az útra.
Aztán egyszerre csak meglátom őket. Ahogy hozzászokik a szemem a látványhoz, egyre többet és többet veszek észre.

Egy kocsányon akár 7, de többnyire 3-5 a virágok száma. A lepellevél csúcsa  hegyes csúcsú.
A tőálló levelek szálasak és ép szélűek.

Nem csoda, hogy alig vettem észre őket ebben a környezetben.
Olyan, mintha egy hatalmas, puha mohaszőnyegen lépkednénk.
Egy helyen kiirtották az erdőt. Egész mezőnyi tőzike virít errefelé. Mellettük a mocsári nőszirom friss hajtásai. Ezen a részen tavaly itt rengeteg írisz virított. Remélem idén is megtalálom majd őket.
Ezekkel a növényekkel volt tele a táj. A bal oldaliak: hagymaszagú fecskefű, a jobb oldalon felül salamonpecsét, alul vérehulló fecskefű látható.
Természetesen a szokásos nyárfa-folyómról muszáj volt képet készítenem.

Igen különös sziget ez. Az élő és a holt különös kontrasztot alkot egymás mellett.



3 megjegyzés: