2013. április 14., vasárnap

A kökörcsinekről


Amióta a gyermekeim megszülettek rendszeresen járunk fel a Normafához kirándulni. Sokáig a cél az Anna-rét, az Erzsébet-kilátó, illetve a közeli kis tó volt, ez a gyerekek tempójában sokszor egész napos túra volt, megszemlélve minden fűszálat, döglött bogarat, kidőlt farönköt útközben. Számukra a kalandok vég nélküli tárháza volt ez a hely. Ahogy nőttek egyre kalandosabb helyekre vágytak. A Normafától azonban nem szakadtunk el, sokszor hozzuk ide a kutyát sétálni. Én azonban rendkívül untam a megszokott útvonalakat, így sokszor rejtett ösvényeket, réteket kerestem, amit még talán senki nem fedezett fel. Ilyen a Normafánál persze nincs, de olyan, ahol kevesen járnak, olyan van. A meredek domboldalra nem szívesen ereszkedik le a városi turista, mondván, onnan utána vissza is kell mászni! Így találtam rá a kökörcsines rétre, ahol szinte a nap bármely szakában egyedül lehetek.

A kökörcsinek (Pulsatilla) a Boglárkák rendjébe (Ranunculales), ezen belül a boglárkafélék családjába (Ranunculaceae) tartoznak. Ebbe a családba nagyon sok faj tartozik, szín-és formaviláguk igen változatos. A hérics,a sisakvirág, az iszalag vagy a szarkaláb mind ide tartozik.
Hazánkban öt kökörcsin faj fordul elő, kivétel nélkül mind védett:
  • Fekete kökörcsin: bókoló virágai sötétlila színűek.
  • Leánykökörcsin: halványlila virágai kehely alakúak.
  • Tátogó kökörcsin: a leánykökörcsinhez igen hasonló faj.
  • Hegyi kökörcsin: a fekete kökörcsinhez annyira hasonlít, hogy alig lehet őket elkülöníteni.
  • Magyar kökörcsin: fokozottan védett faj. Szennyes ibolya leplei bókoló virágot alkotnak.
Magas hegységekben található meg a havasi kökörcsin, melynek színe fehér. 

Leánykökörcsin

A "kök" török szó, jelentése kék, mely nyilvánvalóan a virág színére utal. A legtöbb kökörcsin ugyanis kékes lilás színű.
További népi nevei: lókökörcsin, kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics – arra utal, hogy a leánykökörcsin a magyar nép egyik jól ismert vadvirága. Egyes feltételezések szerint e növényt elődeink már a honfoglalás előtt, a keleti sztyepeken megismerték. A  napos, száraz domboldalak lakója, kis bimbója már március végén kibújik a föld alól, ilyenkor úgy néz ki, mint egy kis szőrös tojás.
A szőrök a fagy elleni védelemül szolgálnak
2016-ban korán kibújtak a kökörcsinek, de a márciusi hó szerencsére nem tett különösebb kárt bennük. 
2022 március elején és március végén is vastag hótakaró borította a kis virágokat. 




2013-ban a márciusi fagyok miatt elfagyott kökörcsin
2022.04.01


2022.04.01

2022.04.01 - hatalmas hóterhet kellett a hátukon cipelniük. 


Levelei hosszú nyélen ülnek, tőállóak, szárnyasan szeldeltek. Csak a virágzás után fejlődnek ki teljesen.
Szára egyenes

A népnyelv "szőrős tulipánnak" hívja, bár rendszertanilag a boglárkafélékhez tartozik, nem egyszikű, hanem kétszikű növény, mégis a kép láttán teljesen egyértelmű a népi bölcsesség.
A "kök" egyébként török szó, jelentése: kék.
Leánykökörcsin csokor





A virágban található feltűnő sárga színű porzótömeg és a porzószerű nektárképző mirigyeiből áradó illat magához csalogatja a méheket és dongókat, gazdag nektárzsákmányt kínálva a megporzásért cserébe.

Elvirágzás idején, rongyosan
Termése aszmagcsokor, a magok hosszú, szőrös repítőkészülék végén ülnek. A szél segítségével nagy távolságra jutnak el a magok. Mikor nedvesség éri csavarodott szárukat, kiegyenesedik, és a magot a földbe fúrja.

Késői álom

Fekete kökörcsin


Havasi kökörcsin

A havasi kökörcsinnel a Tátrában találkoztam. Élőhelye jellemzően a 1800-2300 m tengerszint feletti magasság, de megtalálható 1200 m felett is. Minél magasabban találunk rá a kis növényre, annál kisebbre nő. 2000 m magasságban már csak alig 5 cm! Nem tartalmaznak színanyagot, de a fényt visszaverik, innen a fehér szín! (Ebből a szempontból olyanok, mint a jegesmedve bundája).  További érdekessége, hogy májustól júliusig virágzik, de én szeptemberben is találkoztam vele.

 Felhasználási módja

Mindegyik kökörcsinfajta mérgező, talán ezért is "tikdöglesztő" a népi neve. A népi gyógyászatban a szárított növény teáját asztmás görcsök és fejfájást csillapítására használták, vesebetegségek, köszvény, csúz gyógyítását is megkísérelték a segítségével.
Egy XV. századi kódex tanúsága szerint juhok himlőjét gyógyították vele.
Gazdag festékanyaga miatt is gyűjtötték.

NE vidd haza!

Mivel élőhelye rohamosan csökken, védett növény, eszmei értéke fajtától függően 5000-10000 Ft. 
Az elmúlt években a Normafa lejtőit elborították a kökörcsinek. A legváratlanabb réteken bukkantam rájuk. Ezt a csokrot 2015-ben fotóztam, 2016-ra eltűnt, sok társával együtt. Még a legeldugottabb lejtőkön is hatalmas gödrök mutatják a tavaly még gyönyörű virágcsokrok helyét. A növények csaknem fele eltűnt, alig néhány példány maradt mutatóban!

Végezetül néhány mókás kökörcsin:

 



Forrás:
Növényhatározó
 http://www.magas-tatra.info/2013/06/havasi-kokorcsin-pulsatilla-alba.html
http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1103/farkas.html 


2 megjegyzés:

  1. Húú, nagyon szépek! Ezeket a képeket biztos meg fogom még párszor nézni...:) Kis kedvenceim.:)

    VálaszTörlés